Írtam korábban „Az Igazi”-ban róla, hogy
mennyire vártam, milyen sokat kerestem. Aztán egyszer csak szembejött,
beleszerettem és az enyém lett. Saját laki! Igazi kis gyöngyszem Budapest
szívében.
Képzeljétek zöld (!), fás-bokros kis térre
néző, jó elosztású, világos, az elvárásaim 80%-ának megfelelő, a maradék 20%-ban
pedig javítható, igazítható. Hát tényleg megvalósult egy álom…
… és amikor minden akadály elhárult, az
ártárgyalás lezárult, minden papírozás lezajlott és aláírtuk az adásvételi
szerződést, akkor valami fura érzés szakadt rám. Aznap este
csak sétáltam a városban fel s alá a LAKÁSOM környékén. Esett az eső az arcomra, de nem éreztem. Vittek a lábaim előre, de nem tudatosult, hogy merre megyek, hol fogok kikötni. Hiába volt meg a lakásom, nem éreztem az enyémnek. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy reméltem. Nem örültem s nem voltam szomorú, nem voltam elégedett sem elégedetlen. Nem jött a katarzis, amit annyira vártam. Mindenféle gondolat kavargott bennem.
csak sétáltam a városban fel s alá a LAKÁSOM környékén. Esett az eső az arcomra, de nem éreztem. Vittek a lábaim előre, de nem tudatosult, hogy merre megyek, hol fogok kikötni. Hiába volt meg a lakásom, nem éreztem az enyémnek. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy reméltem. Nem örültem s nem voltam szomorú, nem voltam elégedett sem elégedetlen. Nem jött a katarzis, amit annyira vártam. Mindenféle gondolat kavargott bennem.
Nem tudtam kit hívjak fel elsőként, kinek
meséljem el, ki tudna egy kis rendet tenni bennem és velem vagy helyettem örülni.
Az első, aki eszembe jutott az édesanyám volt. Drága, mosolygós, szeretetteljes
édesanyám. Ekkor már nem az eső patakzott az arcomon. Őt már nem tudom
felhívni, bár a telefonszámát még nem töröltem ki (soha nem is fogom megtenni)
de már nem tudja felvenni, hiába hívnám. Magam vagyok. Aki a legjobban szeret,
és a legbüszkébb rám, nincs többé, legalábbis a fizikai valóságban nincs.
Elképzeltem hát a mondatait, a sugárzó arckifejezését, azt, ahogyan örülne amikor
mesélnék a lakásról. Gondolatban mindent megosztottam Vele, elmeséltem a legfontosabbakat
és elképzeltem az válaszait. Megbeszéltük, hogy mekkora dolog, hogy van egy lakásom
és nagyon széppé, otthonossá fogom varázsolni. És igen, azok a „kincsek”,
amiket Tőle kaptam és amiket természetesen viszek magammal segítenek majd ebben
az új fészekrakásban.
Egy kicsit megnyugodtam és közben haza is
értem. Sok-sok utcán és 3 kerületen sétáltam át anélkül, hogy bármire
felfigyeltem, rácsodálkoztam volna, míg a belső megnyugvás megérkezett…
Lakás tulajdonos lettem.
lejegyezte: sziluett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése