Szülni - háboríthatatlanul?! 2. rész (2.)

A 6. hónapban jártam már, amikor fogalmam sem volt, hol fogok szülni. Az előző gyermekem születésére nagyon felkészültem, ideális, gyönyörű otthonszülést várva. De végül a kitolási szakban mégis kórház lett belőle. És nem hiányzott újra az a megpróbáltatás, kaptam hideget-meleget sok embertől, amiért otthonszülésre mertem vállalkozni. Az ugye én megmondtam, ne menj ilyen sarlatánhoz szülni és megőrültél, ugye nem akarod ezt a gyereket is megölni… szóval ezek után nem voltam benne biztos, hogy széllel szembe akarok pisilni és újra otthonszülést választani. Pedig a drága Ági, a szülészorvosom még azt is bevállalta volna, hogy most nem én utazok Pestre, hanem eljön ide, 150km-re és a saját házunkban szülhetek.  Apuka azt mondta, döntsem el én. Mit tegyek? Én aztán hagyományos, szokásos kórházi keretek között tutira nem szülök! Volt a TV-ben egy sorozat, a „Szülőszoba”. Volt ott egy doktornő, Judit, akinél a nők úgy szültek, ahogy akartak, ülve, állva, akár térdelve. Egy szakmai konferencián ő adott elő a természetes, háborítatlan szülésről. Elvarázsolt a személyisége. Pont úgy állt mindenhez, mint az otthonszüléses csapat. Például, hogy a szülést alázattal kísérnie kell az orvosnak,
és nem vezetni. Hogy mindenki tud szoptatni, mert így vagyunk megteremtve. Hogy nem kell a kismamákat minden apró bajjal rögtön kórházba fektetni, mert abban a környezetben még valószínűbb, hogy elvetélnek… És hogy az orvos akár a földre hasalva, vagy térdelve is tud segíteni a szülő nőnek. Több se kellett, beszélgettem vele és hat hónapos terhesen, egy pesti, bababarát címmel bíró kórházban felkerestük. A rendelő egy gusztustalan alagsorban volt, ahol terhesen hat!!! órát vártunk rá, mire este 10-kor sorra kerültünk. De megérte. A fáradt doktornő végtelen kedvességgel, nyugalommal, halk hangon hellyel kínált minket, türelmesen végighallgatta előző szülésem kalandos történetét és azt mondta, ő szívesen elvállal, hogy nála szüljek. Itt lehet háborítatlanul szülni. Nem mondta, hogy őrült nemnormális vagyok, hogy vajúdva akarok majd 150km-t utazni, ránézett a segítőkész, nyugodt férjemre és teljes természetességgel elmagyarázta neki, hogy ha útközben akarna kibújni a baba, neki mit kell tennie lépésről lépésre, hogy világra segítse őt és biztonságban tudjon engem. Apuka erre nyitott volt, hallott és tudott ő már mindent az otthonszüléses felkészítő tanfolyamon. Rendben. Otthon járhatok terhesgondozásra, hozzá csak szülni megyek, háborítatlanul. Tökéletes. Megmutatta a szülészetet. Volt ott minden, alternatív szülőszoba, amiben nem is volt nőgyógyászati ágy, vizes medence, labda, szülőszék… Tetszett. A babák ott nonstop anyával vannak, alig volt néhány baba a csecsemőszobában. A családtagok szabadon bejöhetnek. A babákat nem táplálják hozzá, nem stresszelik az anyukákat azzal, hogy minden etetésnél mérik a grammokat. Igen, már van Magyarországon is ilyen hely! Beleírta a kiskönyvembe, hogy az ottani szülészet fogad majd engem. Úgy éreztem, hazajutottam.

  

Hamar megálmodtam, hogy kislányom születik majd és Grétának hívják. Ez a név egyikünk listáján sem szerepelt, tehát kizárólag tőle jöhetett az üzenet, hogy ezt a nevet szánja saját magának. Megkapta, természetesen. Bella Gréta, „szép gyöngy”, tökéletes egy kis hercegnőnek. 

Hosszú, gyötrelmes fekvő hónapok következtek. Hogy ne a fejemben pörgő félelmekkel foglalkozzak, kiraktam egy 1500 db-os puzzle-t és varrtam egy takarót születendő kislányomnak. Nem sportolhatok??????? Nem is sétálhatok. Basszus 20 kg plusz lett a vége. Nagyon kínlódtam. A kis kétévesemet fel se vehettem, hiába sírt. Szokásosan, a huszadik héttől állandó haskeményedés, kockaformájú kősziklává változtatva a mellső puttonyomat. A 18. héten még annyira nem volt semmi hasam, hogy elmentem a védőnőhöz, nézzük már meg, van-e még szívhangja a babámnak, mert másnak már ilyenkor szép kis pocakja van. De törpilla akkor is jól volt. Mire a harmadik trimeszterbe értünk, egy pokolian forró nyár lett. Én pontosan úgy néztem ki, mint egy bálna, de a pocakom alig látszódott, így gyakran úgy éreztem, azt nem tudják, hogy terhes vagyok – csak egy nagy, gömbölyű tehénnek néznek. A lábaim a forró nyárban, fekvésre ítélve annyira bedagadtak, hogy a 36-os lábaimra nem jött fel a férjem 43-as papucsa sem. Úgy feszült rajta a bőr, hogy ha ránéztem, az is fájt. Így teltek a hetek.  

Az utolsó hónapban az orvos, akihez terhesgondozásra jártam helyben, elutazott. A szomszédos városi kórházba kellett mennem kontrollra. Az ottani orvos megvizsgált a 36. héten és közölte, hogy bent kell maradjak, élvezve a vendégszeretetüket, mert nyílik a méhszáj, keményedik a hasam és azonnal gyógyszereket írt fel. Na gondoltam, én aztán biztos nem. Kaptam pár nap haladékot. Gyorsan telefonáltam Judit doktornőnek, akinél szülni fogok. Azt mondta, üljünk autóba, menjünk el, megnézi mi van. Odautaztunk. A rendelőbe lépve rögtön megnyugtatott a mosolyával. Megvizsgált és azt mondta, kicsit túlbuzgó volt ez az orvos, szerinte semmi baj, picit nyílik a külső méhszáj, pihi, nyugi, mejünk haza, szépen, könnyen fogok szülni, nem kell gyógyszer. 

  

Utolsó hetek. Túlléptük a 37. hetet. Már nem lesz koraszülött! A 39. hét elején, csütörtökön azt álmodtam, megszületik a lányom, alkonyatkor. Másnap péntek. Jól vagyok, eltekintve a bálnaságtól, az elefánt lábaktól, a hőségtől és egy dacos kis 2 és fél évestől. No meg a rettegéstől, hogy fogom újra kibírni a szülést. De tudom, sokat készültem rá, hogy kell átadni magam annak, ami van. Felkészültem arra, hogy a fájdalommal utazni kell, nem ellenállni. És a legfontosabb: most már tudok majd a babára koncentrálni, mert már TUDOM, milyen kézben tartani az újszülöttet. Rengeteget relaxáltam a hanganyagra, amiben együtt ringatózunk a tengeren. És már meghallgattam a szüléses relaxációt is: azt fogom képzelni a vajúdás során, hogy minden fájdalom egy óriási hullám az óceánban, ami felkap, rajta utazom, a sziget felé, ahol végre megölelhetem a lányomat. Használtam minden tudásomat, amit pszichológusként tanultam. Sokat kommunikáltam a babámmal a pocakomban, énekeltem, meséltem neki, akárcsak az első gyermekemnél. Felkészültünk. 

folyt. köv.

lejegyezte: egy kedves vendégünk, Kádár Gabriella