Az ajtó

Mikor nem ajtó az ajtó? Ha félig nyitva/csukva, azaz résre van. Magyar nyelven nagyon nehéz ezt a vicces találós kérdést jól lefordítani. De értem az igazát. Az ajtó szerepe az, hogy be legyen csukva. Válasszon el valamit valamitől. Vagy legyen nyitva és jelezze, hogy nincs akadály, szabad az út. Ha se ezt se azt nem teszi, akkor nem tölti be a funkcióját. E szerint a gondolatsor szerint a dolgok legyenek fehérek vagy feketék, mondjanak egyértelműen igent vagy nemet, így van ez helyén. De vajon tényleg ilyen a világ? Tényleg az lenne a jó, ha minden fehér vagy fekete?

Én nem így látom. Én hiszek abban, hogy mindennek van ötven, de az is lehet, hogy száznál is több árnyalata. Igaz, hogy sokkal könnyebb lenne
eligazodni a világban, ha minden teljesen egyértelmű lenne. Legyen valami vagy hideg vagy meleg, vagy kicsi vagy nagy, vagy csak szilárd vagy csak folyékony. Igen, sokkal könnyebb és egyszerűbb lenne mindenkinek. Ha minden az és csakis az, aminek látszik, akkor nem kell mögé nézni, elgondolkodni rajta. Nem lehet elemezni, vitázni rajta, érvelni mellette és ellene. Az egyértelműség kizárna minden ilyen lehetőséget. Van ilyen a világunkban is: az élet kezdete és vége – az esetek meggyőző többségében ilyen. De ami közte van, az nem ilyen. Szerencsére! (?) Mert a kizárólagosság, az minden haladásnak és fejlődésnek a halála lenne. Lehetőségek miriádja vesz körül bennünket mindenhol. Amint a fogantatás pillanatában eldől, hogy az új élet létrejön, attól kezdve lehetőségek és alternatívák, árnyalatok és válaszutak, ezek visznek minket előre. És soha nem hagyják abba. Akár akarjuk, akár nem, folyamatosan ott ólálkodnak minden fordulóban, minden lépésünknél. És dönthetünk; pontosabban döntenünk kell. Még mindig visszatáncolhatunk a kályhához, és lehet az a döntésünk, hogy becsukjuk az ajtót, vagy dönthetünk úgy, hogy tárva nyitva hagyjuk minden egyes alkalommal, s ezzel az életünket a lehető legegyenesebbé tehetjük. Mindenki előbb utóbb tudni fogja, hogy melyik mit jelent – lehet, hogy elgondolkodnak néha azon, hogy tényleg nyitva van-e az az ajtó, amit nyitva hagytunk vagy, hogy mi az oka a zárt ajtónak – de tudni fogják az értelmét.

Hogy ez lenne a jó út, én továbbra is kétlem. Nem lehet az út az, ahol nincs helye kétségeknek, nincs helye kérdésnek nincs helye bizonytalanságnak. Túl nagy az ára ennek a biztonságnak. Magány és merevség, és a „semmi más” érzése. Pedig a rugalmasság sokat segít a túlélésben. Tanít és előre visz. Nem, biztosan nem kockázat és fájdalom mentes a dolog, de előre mutat – még akkor is ha vargabetűkkel, de előre mutat. És az is jó – nekem mindenképp -, hogy ebben a bizonytalanságban nem vagyok egyedül; hogy tévedhetek és kérdezhetek, hogy van újrakezdés, bocsánat és szeretet.

Az én világom tehát nem fehér és nem fekete; az én világom színes. A színek árnyalatai is jelen vannak és van helyük. Nem bánom a bizonytalanságot és vállalom a kockázatot. Így nálam sosem lesz az ajtó tárva nyitva vagy becsukva; egyszerűen nincs ajtó!

lejegyezte ebarátnőm