Te még írsz karácsonyi lapot és feladod a postán? –
kérdezte egy ismerősöm, és némi hüledezést véltem felfedezni a hangjában.
Vannak még nagynénik a családban, akiknek hagyomány, hogy küldök. Nem hívogatom
telefonon őket, hisz mindenki mással van elfoglalva ilyenkor, a világhálóra pedig
nem csatlakoztak föl, így ott nem küldhetem a jókívánságokat. Hát maradt a
hagyomány. A címlistára felkerültek a
barátnők is, mert - úgy gondoltam - mégiscsak személyesebb, ha ilyen úton-módon
kapják meg az üdvözlést és sok puszit.
Mikor kisebbek voltak a gyerekek, saját kezűleg készített
lapot küldtünk, megrajzolva, kiszínezve, ragasztva, csillámporozva. Később izgalmas és szép idézeteket vadásztam,
hogy a lap legalább érdekes legyen, ha már nem saját kezűleg készített.
Lehetőleg aranyszínű tollat is beszereztem ez alkalomra. Az utóbbi években saját verseket
fabrikáltam, hogy ezzel tegyem egyedivé őket.
A kollégáim cikizni kezdtek, látván, hogy előkerültek
ismét a lapok és töröm a fejem, idén hogy is kezdjek hozzá. - Negyven év múlva
már csak egy postaláda lesz fenntartva az országban, az is a te kedvedért! –
húztak vele. – Majd kivonul a híradó stábja és te botra támaszkodva reszketeg
hangon elmeséled nekik, mi is ez a szép hagyomány, amit már csak te ápolsz.
Szerencsére ellent kellett mondanom nekik. Van olyan
barátnőm, aki szintén rákapott a karácsonyi lapok küldésére és olyan
gyönyörűségeket kapok tőle, hogy a lakásnak is méltó dekorációjává válik. A
másik pedig nevetve hívott föl februárban, hogy most szóródott ki a képeslapom
borítékjából a sok kis csillogó hópehely- fenyő- és csillagforma, amit
decemberben nem vett észre, de most olyan csiklandós jókedve lett tőle. Azt is
elárulta, hogy kedvet kapott.
És tényleg! Tavasszal és nyáron is érkezett egy-egy
színes lap tőle, idegen tájakkal az egyik oldalán, a másikon tájékoztatással,
hogy merre jár a világban, milyen az idő és - ha röpke időre is, de- gondol
ránk.
Lejegyezte: Vica
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése