Munkahelyem környékén sok
lehetőség kínálkozik egy jó ebédre, tele van a környék jobbnál jobb kajáldákkal.
Minden nap ebédidőben elindulunk és választunk valami olyat, amihez a
többségnek éppen kedve van. Nyáron a teraszos, kiülős helyek előnyt élveznek.
Az egyik kedvenc teraszos helyünk sarkán egy idős bácsi üldögélt rendszerint.
Néhány alkalom után arra figyeltünk fel, hogy van egy söprűje és időnként
takarítja a járdát. Nappal felgöngyölte a matracát és beszuszakolta az ablak
mélyedésébe, azon ücsörgött. Éjszakára pedig széthajtogatta és bár nem sok
helye maradt a kinyújtózásra a kis zugban, de gyakorlatilag itt élt. Az utcán,
egy ablakmélyedésben.
Rengeteg ilyen sors van a
fővárosban, tudom. Mindig is érdekelt, hogy hogyan jut valaki idáig, de sosem
mentem utána, sosem vettem a fáradságot, hogy valakit megkérdezzek. Eddig. Amíg
meg nem ismertem a Bácsit.
Ebéd után mindig nagyon
kedvesen mosolygott és egyik alkalommal a kollégánk, gyomor fájása okán, elcsomagoltatta
az ebédjét, és hirtelen ötlettől vezérelve megérkeztük a Bácsit, hogy ételt
elfogad-e? „Persze kedveském, mindent elfogadok, az ételnek a legjobban örülök,
azt nem veszi el senki, megeszem, jóllakok, utána elsöprögetek egész délután.
Segítek az étteremnek, hogy tiszta legyen a környéke, tudja ide piszkítanak a
kutyák és hát nem mindenki szedi össze…” Így hát odaadtuk az ételt és csak
magunkban tanakodtunk, hogy egy ilyen kedves öregúr, mit keres az utcán.
Ezt követően rendszerint
vittünk ételt, szinte már gondoltunk a Bácsival, ha valami megmaradt az
irodában vittük neki. Ha ebéd után egy túró rúdiért beugrottunk a boltba, a Bácsinak
is vettünk, és zsömlét, felvágottat, zöldséget is és vittük. Egyik céges
rendezvényünk után megmaradt néhány palack ital, gondoltuk a Bácsi örülni fog,
vittünk neki jófajta vörösbort és némi kaját. A Bácsi nem volt a helyén. A
vacka összerendezve ahogy mindig, söprű letámasztva de ő sehol. Otthagytuk a
bort és a kaját, gondoltuk, megtalálja amint visszaért.
Másnap megint ott
ebédeltünk a teraszos helyen és a Bácsi söpört rendületlenül. Rákérdeztünk
megtalálta-e a jófajta bort és az ételt, amit előző nap ott hagytunk neki.
Szomorúan hallottuk, hogy se bort se ételt nem talált, valaki elvitte, mielőtt
ő visszatért volna. Azt hiszem ekkor fordult elő először, hogy az ebéd mellé
aprót is csúsztattunk neki és megkérdeztük mi történt vele. „Egyszerű eset az
enyém, az asszony válás után kisemmizett, majd később a lakást is elvette, semmim
nem maradt. Össze is törtem rendesen, meggyötört a hercehurca, az állásom is
elvesztettem. Utcára kerültem. Van diplomám is, de öreg vagyok már nem alkalmaz
senki egy öreg hajléktalant. De már csak
9 hónap a nyugdíjig, 1,5 éve vagyok utcán. Minden héten fürdök a szállón és
tiszta ruhát váltok, de oda nem megyek aludni, mert mindenemet ellopják,
megvernek és tetves leszek. Bemegyek fürdeni, néha vacsoráért, aztán
visszajövök a vackomba. Az étterem tulajdonosa segít az ételmaradékkal meg a
papírokat intézni a nyugdíjhoz. Ha meglesz a nyugdíj albérletbe megyek, futni
fogja rá, nem iszom el amit kapok, csak akkor iszok ha hideg van,
lélekmelegítőnek.”
Még néhányszor mentünk
hozzá, ételt, italt, jó szót és apró pénzt vittünk neki. Mindig megköszönte és
mosolygott hozzá. Aztán egyszer csak nem láttuk már a sarkon söpörni. Remélem
sikerült a terve és albérletbe költözött.
lejegyezte: sziluett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése