A pékségben a
jól ismert illat, a jól ismert eladó. Valami mégis más. Míg várakozom, keresem,
kutatom mi az, amit érzek, de nem látom. A mosoly, ami fogadott, ugyanaz, az
árukészlet sem lett más, és Istennek hála - gondoltam, az árak sem változtak.
Míg ezen töprengek, végre sorra kerülök, kérem a kenyeret, ami mindig meleg, és
arra gondolok, talán a hóesés miatt érzem, hogy más a világ.
Halványan
elmosolyodok, érzem, megfejtettem.
Közben figyelem az eladót. Fiatal, szép, és emlékszem még a nyárról, van egy tetoválás a lábán.
Ma a férjéről mesél. Mikulásra készít neki csomagot a lány, izgatott, az első
közös mikulás. Gyors szerelem, gyors döntés, majd gyors házasság, töretlen
boldogságban.
Kedvesen
mosolygok, nem szólok, arra gondolok, adja Isten, így maradjon. Majd nyílik az
ajtó, belép rajta egy asszony. Meleg kabát, sálja gyűrött, kedves fekete
kalapja a fejébe húzva, a pulthoz lép. Nézelődik. Én is maradok még, a kenyér
mellé szeretnék valami édeset az enyéimnek.
A fekete
kalapos hölgy csendben szabódik, majd megkérdezi, olcsóbb nincs? Nincs. Olcsóbb
nincs, tegnapi sincs, melegebb van, és picivel drágább, de olcsóbb nincs. A
pékséget megtölti a parányi sóhaj, majd az elővett pénztárca halk csengése.
Zavartan számol a fekete kalapos, ismét a pultra néz, majd a tárcájába.
Zavartan
közli, az unokáinak venne meleget és édeset, jön a mikulás, és oly régen nem
ettek már finomat. Kemény az élet, és néha bizony hideg a világ. Összenézünk.
Én, és a férjezett, tetovált lány. Ha lenne elég abból, ami nincs, mit hozna a
Mikulás? Kakaós csigát, és meggyes süteményt, nézze csak, azt a hatalmasat,
olyat még sosem ettek, és a kifli is olyan fényes, és sós, látja kedves, biztos
finom.
Közben
megtudom, három unoka várja a Mikulást, tiszta lélekkel, fényes cipőkkel,
csillogó szemekkel. Most én sóhajtok, a tetovált lány engem figyel.
Rámosolygok, ebben az évben talán mikulás leszek. A lány előveszi a zacskókat,
és pakolni kezd. Mindenből, csendesen hármat. Lesz három kakaós csiga, lesz
meggyes sütemény, és kifli is hat, a fényesből és sósból. A fekete kalapos
csendben figyel, érzi, nem kell szólni, mert most egyetlen parányi csodát kap
majd, masni nélkül, zacskókba zárva. Közben halkan számolok, az egész nem lesz
több, mint ezerötszáz forint.
Mire
elővenném a tárcám, kilép a pék valahonnan a semmiből, rám néz, legyint, majd
közli, hagyd csak, elvégre emberek vagyunk.
És
rájöttem mi volt más a pékségben, amikor beléptem. Ott, abban a parányi, édes
illatú pékségben ma volt karácsony. Karácsony, vagy az emberség ünnepe, oly
mindegy. A lényeg, hogy ma valahol három apró lélek meleget eszik majd, édeset,
puhát, finomat és sósat.
lejegyezte
egy kedves vendégünk: Teodorovits Andrea
https://www.facebook.com/Latom.az.Eleted/
Kép: pixabay.com