UJJÉ… 30!

Osztálytalálkozó…

Harmadszor fogok bele, hogy leírjam nemrég lezajló osztálytalálkozóm történetét. De valahogy a kezdeti jó érzés és hév átcsap pesszimizmusba, önsajnálatba, hogy miként telhetett el harminc év ilyen hamar. Olyan mintha számot próbálnék adni, mit is sikerült megvalósítanom, és egyáltalán, ki lett belőlem. Azzá lettem-e aki három évtizeddel ezelőtt szerettem volna…

A lényeg, hogy harminc évvel ezelőtt, mint minden évben, elindult  egy osztálynyi fiatal a nagy betűs ÉLET felé, hatalmas elképzelésekkel, némelyikünk elérhetetlennek tűnő álmokkal.
Ötévente találkozunk, és megvitatjuk az addig eltelt időszak történéseit. Valahogy, mint az iskolában, itt is kialakulnak azok a csoportok, akik akkor is egymás társaságában érezték jól magukat, és most is. Ez sem változott semmit.

Ebben az évben a harmincadik évfordulót ünnepeltük. Hát nem is tudom, lehet-e ezt ünnepelni, de ez a nap is eljött!  A buli az otthoni készülődéssel kezdődik, lányaimmal, akik jobban izgulnak talán, mint én. Drágáim fejükbe veszik, hogy Anyának kell a legszebbnek lenni, ezért fel kell hagynia a sportosan elegáns szlogenjével. Élénk színű felső, és hozzá színben passzoló cipő, sál, fülbevaló, sőt körömlakk és smink dukál. Tehát számomra teljesen szokatlan megjelenéssel indulok.

A vendéglátóhely alagsora, mely színhelyéül szolgál találkozónknak, lassan megtelik érett felnőttekkel. Mindenki szeme az újonnan érkezőre tapad.  Ki is Ő?  Majd, a mosolya, szeme, szája, vagy nevetése az, ami hamar elárulja viselőjét. Harminc év ide vagy oda, mindenki ugyanolyan. Bár a nevető ráncok a nevetés végével sem halványulnak el, és az étlap böngészéséhez előkerülnek a szemüvegek is, a beszélgetések ott folytatódnak ahol öt évvel ezelőtt befejeződtek.

Most is van olyan fanatikus, aki magával hozza az iskolai osztályképeinket, sokkolva a jelenlévőket. Előkerülnek a legfrissebb családi fotók, és bizony a kis gyerekek képe már a múlté, legtöbbünknél fiatal felnőttek fotói néznek vissza ránk. Némelyikünknél öt év múlva már talán unokák képe is lesz. (Reményeim szerint nem nálam…)

Rövid, de szép este volt, biztos, hogy öt év múlva a beszélgetés ismét ott folytatódik ahol most befejeződött. Bár minden alkalommal úgy érezzük, lesz folytatása ennek az estének és lehetőleg nem öt év múlva, de valahogy ez sosem jön össze. Futjuk tovább életutunkat és csak ötévente állunk meg egy szóra, hogy visszaemlékezzünk arra az időre, amikor azok akartunk lenni akik most vagyunk.

De az öt év biztos, és annak elteltével már 35!

lejegyezte: tintaflinta

kép forrása: internet