A nap öröme

A minap olvastam egy rövid cikket valahol, a neten barangolva. A teljes történetre nem emlékszem, de egy gondolat megragadt bennem: Dániában úgy tartják, hogy nem telhet el nap anélkül, hogy valaminek örülni tudtak volna, hogy ne lett volna meg a nap öröme. Legyen az bármilyen apróság, de minden nap megállnak egy pillanatra és tudatosítják magukban, hogy igen, ez jó. Szavuk is van rá: hygge (hüge).

Rákerestem és egy helyen ezt a definíciót találtam (merthogy magyar megfelelője állítólag nincs a szónak:) (*)

„A hygge azt az állapotot írja le, mely a tökéletes nyugalmat, biztonságot, boldogságot és békét testesíti meg, melyet nem ront el rejtett aggodalom, idegesség, bosszúság vagy szélsőséges érzelmi állapot...

...A hygge az a lopott pillanat, amikor elcsendesedsz, majd, mintha lelassult volna az idő, megéled azt, és rájössz, milyen szép és jó is néha az élet, a maga tökéletlenségében.”

Bármilyen rossz is a helyzet, mindig van minek örülni. Legyen az egy jó csésze kávé, egy kedves mosoly, a gyerekem ölelése, a haja illata, a hazaérkezés egy hosszú nap után, a nap melege az arcomon a buszmegállóban várva.

A dánok nem tűnnek egy vidám nemzetnek, főleg ha a Koppenhágai állatkerben nemrég történt eseményekre gondolok, de ez a gondolat tetszik nekem.

Ezt mi nem tanuljuk sem otthon, sem az iskolában. Nálunk inkább félig üres a pohár és amikor örülni lenne okunk, akkor is inkább lógatjuk az orrunkat. Az apró örömöket meg észre sem vesszük. Szavunk sincs rá, pedig a magyar egy elég változatos nyelv:) Ha belegondolok, milyen komoly élattani hatása van, ha elöntenek minket a „boldogsághormonok”, sokat veszíthetünk, vagy nyerhetünk ezen a napi pár „örömpillanaton”.

Tovább játszottam a gondolattal és az jutott eszembe, mi lenne, ha nem bíznám a véletlenre a „nap örömét”. Mi lenne, ha én alakítanám úgy, hogy minden napra jusson egy kis ünnep. A rohanásban nehéznek tűnik kialakítani és megtartani a hétköznapi ünnepek szokását, de úgy döntöttem, megpróbálom. A reggeli kávéval kezdtem. Ahelyett, hogy a konyha és fürdőszoba között szaladgálva, hol itt, hol ott letéve iszom meg, eldöntöttem, hogy leülök egy percre és kiélvezem az ízét és melegségét. És működik. Korábban arra sem emlékeztem, hogy elfogyott-e már, és volt, hogy este találtam meg a könyvespolcon egy alig megkezdett csészével. Most pedig tudom, hogy ez a pár perc reggel az enyém és jól indul a nap.

Ha ezt sikerül megtartani, jöhet a következő „nap öröme szokás” és ki tudja hol a vége. Lehet a végén átbillen az arány és egész nap ünnepelni fogok, és minden nap az öröm napja lesz:) 

Nektek vannak „hétköznapi ünnepeitek”?

(*) http://lokalpatriotaklub.hu/hir/177-5-szo-amit-nem-lehet-magyarra-forditani

A képet köszönjük Takács Tamásnak:)

lejegyezte: fonóművek