Mese - habbal?

Sok mesefilmet nézek mostanában. Nem vagyok TV párti, de belátom, hogy napjaink technikai fejlődésével és rohanásával egyszerűen lehetetlen felvenni a harcot – nekem legalábbis nem sikerül. (Jó, lehet és kéne, de erről majd máskor.) Jelenleg elfér egymás mellett az életünkben az olvasott mese és a film is.

Korábban az alig-alig eseményes nyúlfarknyiakkal kezdtük, aztán haladtunk előre mind a komplexitás, mind a méret tekintetében. Így, szépen araszolgatva, elérkeztünk az egész estés rajzfilmek időszakába és szülői felügyelet mellett egyre merészebb filmekhez nyúlunk, amiket aztán könyökünkön kijövésig nézünk – mert egy DVDt is lehet rongyosra nézni –, hogy aztán ezerszer is végigbeszéljük a csemetével a miérteket.

Igen, végigbeszéljük, hogy akkor hogy is van a gonosszal? – valahogy mindig ő a legfontosabb a mesében. Mi történt pontosan? Hogyan fordulhatott elő? …és miért így? …vagy hogyan lehetne másképp? Aztán jön a főhős, a Jó, hogy ő hogyan? …és miért? …és milyen eszközökkel?  Kivel, kiért és ki ellen?  Majd, ha ezt jól körbejártuk, akkor jönnek egyenként a mellékszereplők – néha olyanok is előkeverednek, akik az én látómezőmben alig villannak fel. Jól van ez így, együtt végig nézzük, át- meg átbeszéljük, újrajátsszuk, megvitatjuk, néha új és hihetetlenül kreatív forgatókönyveket is összeütünk. Mikor-hogy. Néha, a sokadik megnézésre jön az "anyamegvilágosodás" pillanata: Aha! Szóval erről szól ez a mese! Erről? Ne! …és így??

Érthetetlen? Mondok példát:

Merida- a bátor (Brave; Disney, 2012) Fiús anyáknak, már felnőtt gyerekkel rendelkezőknek, nem filmeseknek vagy egészen aprógyerekkel bíróknak pár szóban a filmről: helyszín Skócia, főszereplők a klánokat egyesítő király lánya és az egész királyi család. A konfliktus forrása: menjen-e férjhez a hajadon az ősi szokásjog szerint vagy se. Aztán van benne varázslás, medve, ménhír, íj és ló is, ahogy kell. Minden összeáll egy vörös hajú vadócról szóló filmhez; és miről szól a film? Hát, a megvilágosodott anya szerint, a serdülő kor küzdelméről. Bővebben arról, hogy hogyan akar egy magonc kibújni a rá kényszerített hétköznapok alól, hogyan beszélnek el egymás mellett a generációk, hogyan tesz meg egy tini bármit-, hogyan vállal egetverő kockázatot, csak azért, hogy a saját feje után mehessen. Ja, és hogy hogyan hozza elő a szüleiből (itt lányról lévén szó az anyjából) az állatot… ilyen és ehhez hasonló ínyencségek a téma, s bizony, amit leírtam szó szerint értendő.

Persze a végén – Disney alkotásról lévén szó – minden jóra fordul, de a film maga, illetve a folyamat, elég ijesztő. Vajon van más alternatíva? Nem is tudom, lássuk csak, mi is van a többi mesében: a kishableány mindenét oda adja egy álomért, Aranyhaj gubancból gubanca evickél, csak hogy eljuthasson az eredetlámpásáig, Mulan fiúnak áll inkább, mint hogy a lányos sorba beálljon, és folytathatnám napestig! Persze a fiús anyáknak se könnyebb, egy szikrával sem, hiszen ott van mindjárt Pán Péter, aki egyszerűen nem hajlandó felnőni, vagy  Pinokkió, aki nem akar iskolába menni, vagy a Dzsungel könyvének Mauglija, aki aztán tényleg mást szeretne, mint ami van; és a sor itt nem ér véget. Szándékosan a Disney mesékből idéztem. Mert bár tudjuk jól, hogy a gyerekeinknek jobbat tesz, ha olvasunk nekik vagy ők olvasnak, ezeket a meséket készen kapják. És nem tudnak kitérni előlük a legjobb szülői akarat ellenére sem. De mi, szülők, értjük-e a bennük jól-rosszul kódolt üzenetet? Nem tudom. Szeretettel várom, kedves Olvasó, a Te olvasatodat; ha volt már ilyen aha-élményed mese kapcsán; az én kódfejtéseimet, ha szeretnéd, sorozatban olvashatod majd.

A jelen írásban felvetetteket egy magvas gondolattal tudom summázni:

Kedves szülők és gyerekek! Készüljetek a serdülő korra! Öveket becsatolni, rázós időszak következik! De kitartás! Előbb vagy utóbb vége lesz!

lejegyezte: ebarátnőm