Rendhagyó - páratlan karácsony

Rendhagyó azért is, mert csak most írok róla. Páratlan, mert mindketten pár hónap különbséggel pár-hagyottan értünk el a karácsonyhoz. De mi, mint árvagyerekek ketten – azaz - párban voltunk. És mert páratlanul páratlan karácsonyunk volt. A karácsonyérzés vagy hangulat így érdeklődés hiányában elmaradt. Hogy jó vagy rossz-e, az karácsony végeztével kiderült, de hogy ilyen még nem volt eddig, az biztos. Hogy lesz-e?

Néhány jelszóval azért felszerelkeztünk, ha már az eddigi szokások és családi hagyományok most nem segítettek. Az egyik jelszó az volt, hogy senki ne legyen egyedül. A másik, hogy töltött káposztát kell főzni. A harmadik, hogy a karácsony semmiképp nem karácsony fenyőfa nélkül. Ennyi volt biztos, a többit rugalmasra „terveztük” – ahogy jön. Ez végül azt jelentette, hogy folyton vagy korcsolyázni vagy moziba vagy karácsonyi vásárba kellett menni, esténként igazábólszerelem-es és holiday-es filmeket kellett nézni (cinikusan azért könnyebb volt). Ja és földönalvók lettünk, mert a régi ágynak mennie kellett, s ugyan az új matracot sikerült megvenni december 19-én, de a szállítást már csak az új évre vállalták. Egy új ágykeretben kicsit kényelmetlen lett volna aludni matrac nélkül. Szóval gerinckezelés  vagy karbantartás
céljából magunk alá gyömöszöltünk mindenféle minimum 170 cm hosszúságú takarót, ágyterítőt, piknikplédet, birkaszőrt. Aminek legjobban a cica örült.

Tehát ott álltunk december 23-án karácsonyi ebéd- és vacsorahozzávalók nélkül. És akkor elkezdődött…

Én nem megyek boltba, sokan lesznek, nem fogunk sorban állni, a piacra se megyünk, mert ott főleg rengetegen lesznek. Majd rendelünk a madaratlan nagy boltból. Próbáltad már? Nem, de azt hallottam direkt friss árut hoznak ki. Na de a káposzta lelke, a többféle húsnemű? Ó ne aggódj már, az is jó lesz. 23-án moziból, vásárból hazasétálva a piac elé érve 6 óra előtt 10 perccel beugrik, hogy nincs otthon szent pattogtatnivaló kukorica (nem tasakos). Azért be kell menni. Jó, én akkor lehet, hogy addig gyorsan megnézem a húsokat, káposztát, és a többi hozzávalót – hátha hagytak még nekünk valamit. És volt …és volt… Amíg egyikünk sorban állt az egyetlen helyen a piacon, ahol egyáltalán voltak vevők, de ők aztán sokan, a másikunk megvett mindent húsleveshez, töltött káposztához – 10 perc alatt. És várt…és várt…

24-én délelőtt megfőtt a húsleves, de valami nem stimmelt – páratlan íze volt annak is – talán az a tanyasinak csúfolt csirke volt a hibás, hiszen egyébként mindent úgy csináltunk, ahogy szoktunk. Bezzeg a madaratlan boltból biztos még meleg lábú kapirgálósat hoztak volna… A desszert a három nappal azelőtti frissen-páratlan szülinap maradék marcipántortája volt.

Délután kettőkor kezdődött a Nagy töltött káposzta főzés. Vegyünk elő mindent, ami kell. A szegfűbors már utazott ide 200 km-t, az a lelke. Első riadalom: só van még? mert ez kevés lesz…kell neki lenni…mert ha nem, mehetsz a szomszédokhoz ismerkedni…de hát nem ismerem őket….na akkor meg fogod…akkor inkább keresek….hú, megvan. Második riadalom: hol a rizs? Ez???? De hát ez kínai (vágott)hosszúszemű???? Hogy kerül ez a magyar töltött káposztába? Ez van. Világbéke. De ki fogja megkóstolni, hogy elég sós lesz-e a cucc? És elég lesz a káposzta? vagy túl sok lesz? Jó akkor most jöhet a rizs bele. Úristen, mondtam, hogy meg kell mosni! Minek? Fehér az… Nem lesz jó – kiskanállal, kézzel, lábbal Hamupipőkét meghazudtoló szorgossággal, mintha az életünk múlna rajta, amit lehet, kiszedünk a húsosmasszából és megmossuk. Megmenekültünk. 

A káposzták hibátlanul elkészültek. Amíg főttek saját levükben, mi a miénkben talán titkon vártuk – nem a Jézuskát, meg a télapót, hanem hogy hív-e, jelentkezik-e a volt másik felünk. De egyik se jött. Az ajándékozás azért megvolt, pl. ugyanazt a nagyon vicces könyvet vettük meg egymásnak. Ja és utolsó pillanatban a lakást is sikerült feldíszíteni, aminek a legjobban a cica örült. Végre neki is volt tennivalója, lemeózni mindent, szoros figyelemmel kísérni a műveleteket. Karácsonyfa nem volt, csak néhány szép fenyőág speciálisan kiegyensúlyozott cserépben – hogy fel ne boruljon. A karácsonyfa 200 km-el odább az erkélyen várta türelmesen, hogy karácsony után, majd amikor visszaérkezünk, méltó helyére kerülhessen és betölthesse a szerepét.

A töltött káposzta finom lett, mint mindig – még a kínaiak sem tudták elrontani, a „gyertyák csonkig égnek”. Szirénázó tűzoltó autó hangja hasít bele a szentestébe. Na megvan Budapest első karácsonyfatüze! Azzal a lendülettel a szobába bemenvén némi füstszagot érzek, majd látom a lángokat is, amelyek a páratlanul érdekesen megkomponált – üreges belsejű gyertyákat középre rendezett adventi koszorú tetején lobognak. Szép! Gyere már be! De tényleg gyere már! De most már tényleg! Ajaj! Kezemben véletlenül épp egy fél literes ásványvizes üveg – mire kigyönyörködtem magam és halálra rémültem, hogy mi történik, illetve megtaláltam a megoldást, és önteném rá a vizet, a másikunk beszalad elhaló hívószavamra – kezében egy másfél literes ásványvízzel – majd egy nagyot fúj a lángoló koszorúra. Onnan továbbfújva a mellette lévő halom szaloncukorra, melyek persze szép színes PAPÍRBA vannak csomagolva. Láng tovarebben, pernye száll, füst gomolyog, de a tűz csodával határos módon elaludt. A koszorú innentől az erkélyt díszíti tovább. Az elvi katasztrófahelyzet lehetőségeinek és tanulságainak latolgatása két romantikus film között megtörténik. 

Aztán pihenősen eltelt a karácsony, végre nem kellett sehova se menni legalább két napig. Na jó, volt egy mozi még ezidő alatt, ami előtt egy órával ott álltunk mindketten frissen mosott hajjal, miközben a hajszárító lódarázs-zúgó hangot imitálva kimúlt. A december 25-i telihold még szétrepesztett egy tányért a mikróban – nagyot szólt, és a cica következő heti csirkehús adagja párolás helyett/után odakozmált, azaz grilleződött este 11 óra után, újra némi füst kíséretében. De ennek is persze valamelyik romantikus film volt az oka. Gondoltam, hogy ha a cica fintorogni fog miatta, legfeljebb majd megeszem én. Tényleg finom volt. De legmeglepőbb módon ennek is a cica örült a legjobban. Aztán nem győztünk osztozni rajta. Harmadik nap este még nagy vidám rokoni morzsaparti is volt. Mindenki megkönnyebbült, hogy így vagy úgy, de lezajlott a karácsony.

Azután visszatértünk az igazi karácsonyfához, és fűrészelés, faragás, férfi nélkül simán beállítottuk a tartójába december 28-án. Ettől már volt egy kis karácsonyi hangulat (már túl voltunk rajta, nem kellett szorongani), és még csillagszórókat is gyújtottunk. Aminek a legjobban a cica örült.

S hogy mit akart a költő mondani? A karácsony érdeklődés hiányában – sem maradt el. Ennél rosszabb sose legyen… De hát igazából tök jó volt! Páratlan karácsony!

lejegyezte: Pilla