Bikini part

Idén melegebb éghajlaton töltöttük a téli szünetet. Fehér homok, pálmafák, türkiz víz, idill egy zsebkendőnyi szigeten. Első nap a házigazdánk gyorsan körbevezetett minket, megmutatta a helyi nevezetességeket és a partot. Ez itt a „bikini beach” - mutatott rá a nem egészen harminc méteres partszakaszra, felállította nekünk a fehér napernyőt, ahova kértük, majd sietve távozott.

Az utazástól kicsit fáradtan szemlélődtünk, sétálgattunk a parton és értetlenül néztük a strand két végén heverő kerítés-félét, ami a parton és a vízben leborulva csúfította a látványt. Vas oszlopok betonba öntve és közte egy árnyékoló háló kihúzva. Hát ez meg minek??? Kit véd meg kitől? Aztán pár nap alatt leesett a tantusz.

A strandon csak magunkfajta utazókkal találkoztunk. A helyiek – főleg fiatal férfiak – nap közben szépen leültek a „kerítésen” kívül és onnan bámultak befelé a partra, miközben dohányoztak és beszélgettek. Estére aztán megérkeztek a gyerekek és az asszonyok is, de ők is kívül maradtak az elkerített részen, de éreztük, hogy ők is megnéznek minket, miközben a vízben lubickolunk és élvezzük a napfényt és az életet.

Nem mentek be a vízbe. Két hét alatt összesen két családot láttunk, ahol az asszonyok a gyerekekkel bemerészkedtek a part közelében a sekély részre. Természetesen talpig ruhában és fejkendőben.

Az apró szigetecske egy muszlim ország része, ahol a vallás szigorúan tiltja, hogy az asszonyok „mutogassák magukat”. Az egyenlítőtől pár kilométerre, az idilli körülmények közt (amiért mi, utazók nem keveset fizetünk, hogy eljuthassunk oda, ha csak két hétre is...) a helyi emberek nem tudnak úszni, nem élvezhetik a napfényt a bőrükön, nem élhetik a természet adta életvitelüket, amit sok-sok évszázadig élhettek. Egyértelművé vált, hogy a kerítés a „bűnös hitetlenek magamutogatásától” kell megvédje a helyieket, hiába is gondoltam, hogy minket véd a tolakodó pillantásoktól...

Abban hiszek, hogy mindenki higgyen, amiben szeretne, kövesse azt a vallást, ami neki jó. De ez tényleg jó? Hogyan lehet egy ilyen csodás helyen, 30 fokban földig érő vastag ruhát és fejkendőt erőltetni magukra? Több ezer éve, más tájakon, egészen más életkörülmények között írt könyvekben szereplő elvekre hivatkozva.

A kétségeim tovább erősödtek, amikor egy este abban a szerencsében volt részünk, hogy egy hagyományos táncbemutatón bepillanthattunk ezeknek az embereknek az ősi (most gyakorolt vallásuknál sokkal ősibb) hagyományába, megérezhettük azt az elemi energiát, ami átszellemült, transz-közeli táncukból áradt. Ahol nem törődtek illemmel, előírással, hanem csak az ösztönnel, ahol kézen fogva vonták be a nézőket és együtt táncolt és nevetett az összes vallás.

Azt hiszem, ahogyan a világ kinyílik és minden információ elérhetővé válik nem csak azáltal, hogy egyre több utazó érkezik ide (és „mutogatja magát a strandon”), hanem azáltal is, hogy mindenhova elér az Internet, egyre nehezebb lesz visszatartani a változást. A tudás szabadsága talán lassan elhoz némi szabadságot az ő életükbe is. Azt a szabadságot, hogy büntetlenül  eldönthessék, hogy milyen életet élnek.

A „bikini part” ismét egy olyan jelenség számomra, amit nem értek. Amiről van véleményem, de félve mondom el. Talán egyszer mindenkinek meglesz az a szabadsága, hogy félelem nélkül beszélhessen, beszélgethessen a világ dolgairól. Ha bátrabb lennék, akkor megkérdezhettem volna, hogy hogyan élik meg ezt a helyzetet a helyiek, de nem tettem, mert sem őket, sem magamat nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni... Sajnos számomra a vallásokat szimbolizáló kerítés – így, leborulva is - elérte a célját és elválasztotta az embereket.

lejegyezte: fonóművek