Macskák és rabszolgák II. rész

Részletek Sonkamacska naplójából:

Július 17.

Ki az, aki még nem tudja a nevemet? Na jó, megmondom nektek, rabszolgák: Sonkamacska vagyok. Brit származású, kékvérű, igazi arisztokrata. A világ dolga, hogy engem kiszolgáljon. Van otthon egy fő szolgám, de van egy helyettes is, őt is szoktam alkalmazni, ha nagyon muszáj. A helyettes is ad enni, meg is szokott simogatni (feltéve persze, ha megadom az engedélyt), próbál velem játszani is, de ezt azért már nem hagyom neki. A fő szolga ott lakik a lakásomban, a helyettes a fővárosi kastélyomban, és néha mindketten egyszerre vannak jelen, hol itt, hol ott, hol a hegyekben lévő házamban. Van egy autóm is, a hátsó ülésen szoktam utazni, mert onnan mindent jól látok, és ha közlendőm van, egyszerűen elérem a karmaimmal a gazdi vállát. Szerencsére jól betanítottam, tudja, hogy ilyenkor valami finomságot kell adnia. Ha nem ad eleget, simán végignyávogom az utat. Ez szokott hatni.

Ma megérkeztem a fővárosi kastélyomba, és borzalom! Tragédia! Megbocsáthatatlan bűn! Ott találtam
egy másik macskát! Ő még gyerek, kicsi, mint egy babszem, de az mindegy! Valaki nagyon elrontotta itt a foglalási rendszert! Hogy adhattak neki is szállást pont ma éjszakára, amikor én vagyok itt??

Július 18.

Hát ez hihetetlen! Ez a kis parasztivadék beköltözött a kastélyomba! Az én fürdőszobámat használja, az én fotelemben alszik, ráadásul azt képzeli, hogy majd játszok is vele! Még mit nem!

Július 19.

Kezd elegem lenni. Ez a kis alantas származású megeszi a kajámat! Hah! Én tüntetőleg nem ettem meg, hogy a helyettes szolga jöjjön már rá végre, hogy őt el kell távolítania innen. Ráadásul azt hiszi, hogy jó szórakozás, ha körbe kerget a lakáson. Ilyenkor megpróbálom beszorítani valahova, aztán jól odacsapok a fejére, hogy tudja, hol a helye!

Július 20.

Ma kénytelen voltam megállapodást kötni vele, mert már nem tudok mit kitalálni. Hajnalban összevont támadást indítottunk a helyettes szolga ellen: ő a lábujjait harapdálta, én meg ráugrottam, és dagasztottam rajta. Nem tudom, mit fogunk ezzel elérni, elég szkeptikus vagyok, de hát nincs más ötletem…

Július 21.

Felháborító! Ez a kis parasztka képes volt ma az utazó házamban aludni! Jól meg is pofoztam! Ez a jövevény minden kedvenc helyemet elfoglalja! A fotelemet, a helyemet az ágyon, is! Kénytelen voltam az ő házában aludni! Mindenesetre a kocsimba még nem ült bele…

Július 22.

Ma rájöttem, hogy ha ő megeszi az én kajámat, akkor én is megehetem az övét. Ráadásul ő mást kap, mint én, néha finomabbat is. Jól körülnézek, és amikor látom, hogy épp el van foglalva valamivel a szobában, vagy a fürdőszobát (az enyémet, ó jaj!) használja, akkor gyorsan megeszem, amit meghagyott. A kis nyavalyás, még túl kicsi ahhoz, hogy egyszerre megegye, amit elé raknak.

Július 23.

Ma végre hazautazom. Bár a végén már egész jókat játszottunk. Például bújócskáztunk: a kis gyík elbújt valahol, mondjuk az ágy alatt vagy mögött, aztán vékony egérke hangon nyávogni kezdett, hogy keressem meg. Ha megtaláltam, előjött, kicsit futkároztunk, aztán újra elbújt.

Na mennem kell, még meg kell keresnem ezt a kis dögöt, valahova elszaladt, nehogy elvesszen!

lejegyezte: Szemfény