Nyílt szülői levél

Nem hiszem el, hogy minden ősszel ez van! Ezek a szülők! Tényleg! Én ezt nem is értem. Na, kérem, miről is hőbörgök? Elfogtunk egy levelet! Közre adjuk. Ítéld meg te, kedves olvasó!

"Kedves osztályfőnök! Mert látom a kiírást, a tanítónéniségnek már leáldozott. Tudom, új szelek fújnak. Minden tele van azzal, hogy a gyerekek mennyire megváltoztak, hogy más eszköztár kell hozzájuk, hogy nem lehet már egyáltalán a régi módszerekkel eredményt elérni… Na, és a szülők is, régen bezzeg a tanítók, tanítónénik pártján álltak, de ma már van merszük (a gyerek érdekében?) beleszólni! Mind a huszon-akárhányan (!) az egyszem, jó estben, ha a napközis kollégának van mersze kiállni, akkor a két gyenge, de igazságos és mindenre elszánt tanügyi káderrel szemben.
Ja, kérem, a változás szele! De nem csak a megnevezés változott ám, hanem minden: váltott órák, emelt számú testnevelés, kerettanterv, extra tanárok, fizetős extra órák… van itt minden! És higgye el kedves tanítóné… bocsánat osztályfőnök, nagyon nagyra értékelem!

A cél szerintem mégsem változott! Mondjuk, az első évben azt szeretnék (hitem szerint mindannyian) elérni, hogy ezek a megváltozott nebulók, a megváltozott körülmények ellenére, kapaszkodjanak fel az olvasás, írás, számolás változatlan alapkövére. Mondjuk, az sem árt, ha ezt örömmel teszik – súgom én nagyon-nagyon halkan!

De a gyerekem, aki idén kezdett nagy lelkesedéssel, néhány napja nem akar iskolába menni!

Minden nap beszélgetünk, mert én igyekszem oda figyelni! Hiszen az első szülőin megmondta a napközis – minek nevezzem, tanárnő – ez jó??? –, hogy figyeljünk oda, mert délután már a gyerekek fáradtak a napköziben, egyik szülő se számítson arra, hogy minden házit ott befejeznek majd a gyerekek. Nem - gondoltam magamban -, majd itthon, ha haza jöttek a napköziből. Az úton hazáig biztosan kipihenik magukat és este jöhet a házi. Lámpafénynél. De nem szóltam, hiszen nekem még ebben semmi de semmi tapasztalatom nincs. Lényeg a lényeg figyelek! Figyeltem az elején, ahogy a gyermekem nagy lelkesedéssel húzogatta a vonalakat, hegyezte a ceruzáját, színezett, ragasztott. Hallgattam, ahogy csacsogott a pajtásokról, az apró-cseprő csínyekről, az új dolgokról, amit hallott, látott. Aztán felbukkantak fura szavak a napi történésmesélésben, olyanok mint  a kiabál, az ideges és a türelmetlen. Majd jött az ordít, a csapkod és a nem ismétli el. Aztán egyre kevésbé volt kedve elő venni a táskából a cuccokat még ha csak egy átnézésre is. Azt hittem fárad. De tényleg! Az első igazán komoly megdöbbenésem akkor volt, amikor azt mondta, hogy aznap jó volt, mert megfázott az osztályfőnök, fájt a torka és nem tudott kiabálni! Te jó ég! Mit hord itt össze ez a gyerek?

És tessék, most vagyunk túl az első hónapon és a gyerekem ma reggel könnyes szemmel mondja, hogy ő nem akar oda menni!

Kedves osztályfőnök! A legmélyebb tisztelettel kérdezem, rendben van ez? Így néz ki a fáradt gyerek? Ez az iskola? Így lesz a gyerekemből örömmel és sokat olvasó, író számoló ember? De tényleg?

lejegyezte egy kedves vendégünk