Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Amerika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Amerika. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 26., péntek

Ámerika – az ételek


Jó pár évvel ezelőtt volt egy angoltanárom, aki Amerikából érkezett és mesterségének címere – eredetileg - szakács volt. Sokat mesélt arról, hogy vannak igényes és egészséges étterem láncok a hazájában, ahol például sok a saláta és ízletesek az ételek. A kedvence a mexikói konyha volt. Kérte, higgyük el, a ”mekit”csak a kisgyerekes családok látogatják a játékok miatt. Egy nap – csak, hogy igazolja mesterségét – hozott nekünk saját készítésű amerikai almás pitét. Leesett az állam, olyan finom volt. A Dunkin’ Donuts fánkjai után arra voltam felkészülve, hogy kapok egy szirupos, csömörlésig édes masszát, ehelyett egy annyira eltalált, épp, hogy édes, fahéjas sütit tett elénk, amelyben semmi hiba nem volt. Még a mi magyar almás csodáink is édesebbek nála. Már ekkor gyanakodtam, hogy nem lehet az „amerikai” konyha olyan rossz.
Mert az „amerikai” konyha a nemzetek konyhája.

2017. május 24., szerda

Ámerika – a természet


A filmeken mindig lenyűgözött a Grand Canyon, és nem utasítanék vissza egy autózást végig a 66-os úton. A Yellowstone Nemzeti Parkról nem is beszélve, ahol Maci Laci Bubuval karöltve buzgón dézsmálta a látogatók piknik kosaraiban rejlő finomságokat. Lány létemre imádtam az indiános könyveket és Karl May tájleírásai fantasztikusak voltak, annak ellenére, hogy csak öreg korában jutott el az USA-ba, miután megírta lenyűgöző kalandregényeit Winnetou és Old Shatterhand barátságáról.
Amerikai álomvárosom mindig is Frisco volt. Gyerekként imádtam nézni a San Francisco utcáin sorozat üldözési jeleneteit, ahol a dimbes-dombos utcákon csak úgy repültek az autók, arra is vigyázva, hogy össze ne ütközzenek a régimódi sárga villamosokkal, miközben gyönyörű hátteret szolgáltatott a Csendes-óceán kékje. Na, ezekre a helyekre most nem sikerült eljutnom. De ki tudja? Talán egyszer.

2017. május 22., hétfő

Ámerika – az emberek



Nem hittem volna, hogy eljutok oda valaha is. Nem is vágytam rá különösebben, és messze is van nagyon. Ráadásul tele voltam előítéletekkel. 

Olvastam persze tőlük – róluk rengeteget. A regényekkel nem is volt baj, hisz hatalmas íróik vannak: Steinbeck, Updike, Oates, Capote, vagy a meghökkentő gyermekregényeket író Lowry. Hogy az ő könyveik tetszettek nagyon, csak azzal magyaráztam, hogy intelligensek. Ezek az írók, mint amerikai emberek, a kivételek, akik erősítik a szabályt. 

A filmekhez már más volt a hozzáállásom. Mert ott van persze a mozi, ami az amerikai “nemzet” műfaja, extra pénzből extra profizmussal művelik, de annyi könnyű tucatárut termelnek, hogy mégis inkább egy-egy európai- vagy ázsiai filmnél érzem azt, hogy: EZ IGEN!