Nem is olyan régen jött
az Újév. Mint mostanában minden évben, fenyegetően közelített, és amikor az
árnyéka ránk vetült, pont a konyhában üldögéltünk. Te meg én.
Úristen! Már itt az Újév!
– mondom én. Hol? Mi? – mondod te. Hát Új-zélandon! Már visszaszámoltak! Most
van a hurrá, az éljen és a szabad a csók! Mi meg itt állunk talpig neglizsében
és azt se tudjuk, mi legyen velünk? Menjünk el bulizni? Maradjunk itthon,
nézzünk tv-t? Berúgni be lehet itt is ott is, mertugye ismét eltelt egy év és
hiába vizslatjuk a helyzetet, csak az idő halad…, el…, mellettünk… Ezt nem
lehet józanul kibírni. – mondom én. Na
jó, nem bánom, menjünk! Mit szeretnél, utcabált vagy házibulit? Az éttermes
nagyon kiöltözős-koncertes-ünneplésről – asszem – kicsit lekéstünk, de ahogy
mondod, berúgni mindenütt be lehet,
