2016 Haikuban, Selyemgubanc módra I.rész

Pergő napok, megoldandó képlet.

Gyermekek előtt a pálya. És választás.

Tücsök vagy hangya, esetleg cserebogár.

Ó, jaj!

Vicus

Változások sora.

Folyamatos bizonyítási vágy.

Aggódás. Örök elégedetlenség.

Zsörtölődés.

Baráti hazatérés.

Akaratlan megbántás.

Felnőtté válás.

Kirepülés a „fészekből”

A nagybetűs ÉLET…

 

Tintaflinta

Káoszból a rendezettségbe,

az elválás apró lépései között fejest ugorva az újba,

szülők elvesztését gyászolva,

albérletből saját otthonba.

Tavaszból a nyárba,

Európából Japánba,

nemzetek ízeit és kultúráját ízlelgetve,

régi és új barátokra figyelve.

Önmagunk határait próbálgatva,

keresve a célt és a jövő értelmét

telt a 2016-os év.

Sziluett 

Év – forduló

Elvarázsolt napok ezek… Vége a karácsonynak, de még ha dolgozunk is pár napot, olyan félgőzzel tesszük, hisz jönnek az újabb ünnepek. Szilveszter – a szinte előírásszerű örömködéssel, és a -remélhetőleg boldog - új év. 

Ilyenkor a sok tennivaló és ünnepi előkészület mellett az ember lánya átgondolja az elmúlt évét. Leltárt készít: mi minden történt, mit tettem jól vagy rosszul. A következő gondolat: mit tennék másként, már előlegezi is az újabb képzeletbeli leltárt: mit teszek majd a következő évben. 

Pékség mesék - Egy fenyő álma (Igaz emberek igaz meséi)

Egy tíz éves kisfiú ajándéka 1956 telén.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis fenyő. Erdőszélén cseperedett sok-sok ezüstfenyőcske csemete társával együtt. Egy napon jött egy ember, ő pedig hirtelen gyökerestül sötét zsákban találta magát. Kis idő múlva már  hangos, szaladgáló kisgyermekre lett figyelmes, aki földet igazított a ijedten meredező gyökérkéjére. Ez lett az új otthona. A kisfiú, akire bízták, ha szüksége volt rá öntözgette, rendezte, sepregette környezetét, felszedte lehullott tűleveleit. Ő pedig, ahogy annak lenni kellett, évről évre növekedett a kisgazdájával együtt.

Tavaly karácsonykor

Karácsony utolsó estéje, Andrássy út. Méltó zárása az ünnepnek, hisz mesésen szép ilyenkor. Az út fölött összehajló faágak világító csipkébe öltözve. Kékes jégcsapok lógnak rajtuk, lefelé futó világításukkal az olvadást utánozva.

Luxus cikkek diszkrét bája a minimalista, letisztult kirakatokban.  Tűzpiros topán hozzáillő táskával. Selyemsál. Neves márkák, égbeszökő árak minden giccs nélkül. Tudom, a kevesebb néha több.

Színházak felé siető elegáns tömeg. Az Opera előtt kivilágított szán. Égig érő, csillogó karácsonyfa. 

Az út túloldalán pár házzal odébb sötét kapualj. Három hajléktalan gubbaszt egy paplanon. Az előttük álló pici műfenyőt nézik, melynek csúcsán igazi gyertya ég. 

Kedves Jézuska...

Gyermekkoromban szokás volt, és később, persze gyermekeimtől is minden évben időre kértem a „Jézuska levelet” melyet az ablakba kellett helyezni. Általában, ez egy kívánságlistát jelentett, mely híven tükrözte az ebben az időszakban a médián átáramló játékdömping jellegét.  

Ezen felbuzdulva arra gondoltam mi lenne, ha most kéne listát írnom. Vajon, most mi lenne benne? Elkezdtem tehát mese adókat kapcsolgatni, és rémülten jutottam a következtetésre: gyerek legyen a talpán, aki konkrétan tudja, mit szeretne a Jézuskától.

Mire képes egy lap?

Te még írsz karácsonyi lapot és feladod a postán? – kérdezte egy ismerősöm, és némi hüledezést véltem felfedezni a hangjában. Vannak még nagynénik a családban, akiknek hagyomány, hogy küldök. Nem hívogatom telefonon őket, hisz mindenki mással van elfoglalva ilyenkor, a világhálóra pedig nem csatlakoztak föl, így ott nem küldhetem a jókívánságokat. Hát maradt a hagyomány.  A címlistára felkerültek a barátnők is, mert - úgy gondoltam - mégiscsak személyesebb, ha ilyen úton-módon kapják meg az üdvözlést és sok puszit.

Mit szeretnék karácsonyra?

Mit szeretnék karácsonyra?

Havat, havat, HAVAT!

Lepje el a földet, ne lássuk a sarat!

Fenyőfa illatot, magyal ágat,

Kielégülő nyugalom vágyat.

Sülő kalács leheletét,

tenyered lágy igézetét.

Nyugalmat, békét,

Játékot, zenét.

Halászlevet, gubát,

Kockás plédet, puhát.

Megható filmeket,

Szívbéli könyveket.

És főleg Titeket,

Kik mindig itt vagytok,

De kevés idő híján – olykor -

Hanyagolok.

Lejegyezte: Vica