A szeretetről, ahogy én látom – adventi töprengős, a negyedik

Négy vasárnap, négy misztikus fogalom: hit, remény, öröm, szeretet. 

Íme a keret, ami meg határozza az adventi készülődést. Mert készülünk. Készülünk, ki így, ki úgy. Vannak, akik a hagyomány jegyében, vannak, akik a korunk diktálta divat szerint, van, aki örömmel és lelkesedéssel, van, aki unottan „csak legyünk már túl rajra” hozzáállással és van, aki szomorúan, sok-sok hiányérzettel, mert nincs amit előkészítenie vagy nincs akivel. Mindenki úgy éli meg, ahogy tudja: rohanva, felpörögve, stresszként, örömteli izgalommal, sűrű, dolgos időszakként vagy békében, elcsendesedve. De Ilyenkor mindenki készülődik.

… és már nagyon közel van… közel az Ünnep, amikor fordul a fény, és megszületik az Új ígérete. Akár milyen szemmel nézzük, akármilyen szívvel várjuk, akkor is hoz nekünk valamit. Mindenkinek. 

Hogy kinek mit hoz? A gyerekek még hisznek abban, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel. Mi, a „fölnőttek” már tudjuk, hogy sajnos ez nem így van. Mert a világunk nem igazságos, a világunk semleges. Hogy ki mit kap, abban tényleg sok lehet abból, amit egyénileg bele teszünk, de vannak még más összetevők is, amire nincs is hatásunk. És mégis érdemes.

Érdemes készülődni, mert van szeretet. Értjük vagy nem értjük, hisszük vagy nem hisszük, van szeretet. Ha másképp nem, ilyenkor az ajándékozás nyelvén igyekszünk kifejezni azt, hogy szeretünk. Igen, rengeteget szajkózzuk - szajkózzák, hogy „lehet ezt másképp is” és „nem kell hozzá ünnep, hogy szánjunk egymásra időt, energiát, törődést”, és „régen rossz, ha csak ekkor” és „ha csak pénzért veszünk szeretetet”.   Mert egyre több helyről jön ez (kicsit álszent módon), miközben a marketing szakma mindent megtesz azért, hogy ilyenkor aztán igazán tegyünk ki magunkért, és gondolkodás nélkül nyúljunk jó mélyen a pénztárcánkba. 

Fontos tudnunk, hogy az Ünnepek jórészt ezért vannak! Na nem, nem a marketingesek és a  kereskedők kedvéért. Azért „találtuk ki” az ünnepeket, hogy valami megszakítsa a hétköznapok szürke-egyhangú hömpölygését, hogy felrázzon bennünket és lehetővé tegye, szinte legitimizálja azt, hogy figyeljünk egymásra (és magunkra is). S az ember hogyan tudná jobban kifejezni a figyelmét egy másik emberi lény iránt, mint figyelmességgel (milyen szép a magyar nyelv)!

Így, ha máskor nem, akkor legalább most, és ha másképp nem megy, akkor legalább pénzért legyünk figyelmesek egymáshoz és vegyünk ajándékot! Mert kell, alapvető és emberi! Emberi a törődés, a figyelem, az adás és a kapás öröme. Emberi a szívünk ünneplőbe öltöztetése akár jut divatos külsőre akár nem. Emberi, hogy adunk, nagyon megfontoltan vagy felületes sietséggel, és emberi, hogy elfogadjuk azt, amit kapunk, gyermeki boldogsággal vagy (alig) titkolt fanyalgással. Mert ez így vagy úgy az ajándék annak a jele, hogy vagyunk és ezt a környezetünk tudomásul veszi, törődik velünk és - ha szerencsénk van - szeret... és hagyja, hogy viszont szeressük. 

Öltöztessük tehát a szívünket – lelkünket ünneplőbe. Szánjunk időt arra, hogy figyeljünk kifele és befele. Találjuk meg azt, aki nekünk fontos és lepjük meg valami figyelmességgel. S javaslom, tartsuk meg a lelkünk ünneplőjét, ha már felöltöttük, hogy a nekünk szánt figyelmességet kellő tisztelettel tudjuk majd fogadni, ha majd mi kapjuk az ajándék figyelmességet. Igen, ilyenkor ünnepeljük a szeretetet, örüljünk annak, hogy vannak kapcsolatok, vannak számunkra fontos emberek és vannak Ünnepek!

Boldog ajándékozást! Sok figyelmességet és szeretetet!

lejegyezte: ebarátnőm

a kép szabad forrásból