Egy szoknya, egy nadrág (?)

Édes film volt. Láttátok? Magyar, s biztosan nem ettől, de első látásra bájosan bugyutácska, kacagtató. Sokan emlékezhettek még Latabár Kálmán, Csortos Gyula, Turay Ida felejthetetlen alakítására és itt van a remake Rudolf Péterrel, a nemrég elhunyt Bajor Imrével, Kern Andrással és Oroszlán Szonjával. Kérdezhetnénk, hogy ez utóbbi (s itt a filmre gondolok) volt-e annyira remek, mint a korábbi, de az alapfelvetésen ez mit sem változtat: Egy szoknya vagy egy nadrág? Persze, legyen mindkettő! Virágozzon minden virág! 

De – szabad legyen megjegyezni nagyon-nagyon halkan – egy nő akkor igazán nőies, ha szoknyát kanyarít karcsú dereka köré, amelyből csábítóan elő villannak a sokat ígérő bájos lábacskák. 

Na jó, ezt a mutatványt előkészíteni nem piskóta! Aki a korábban odarittyentett bővített mondat minden kritériumának teljes körűen meg akar felelni, annak fel kell készülnie. Kell előtte egy alapos léböjt kúra (a szervezet tisztításához) és csíra diéta a zsírtömeg fellazításához, majd egy kis karcsúsító torna (főként derékra és bokára),
még egy kis spinning, hogy a popsi és a comb feszes, a vádli csábos legyen. Ha ezt sikeresen abszolváltuk, jöhet a szőrtelenítés itt-ott (auÚÚÚ),  és ha nem is rögtön – jajj Isten ments! – de kell egy kis mesterséges vagy természetes napfény a joghurt reklám száműzésére. Mindez hipp-hopp, alig 2-6 hónap kemény meló és – nem utolsó sorban – jó kis anyagi befektetés. Kérdem én: érdemes ennyit küzdeni? Csak azért, hogy szoknyába bújva beálljunk a sorba és megfeleljünk a nemi sztereotípiáknak?

Igen, határozottan állítom, hogy igen! Ha már adott a lehetőség, ami a férfiaknak a nyugati kultúrában – kivéve talán Skóciát – nem adatott meg, használjuk ki és élvezzük! Élvezzük, hogy szabadon, szellősen és csábosan mozoghatunk. Élvezzük az anyag esését, a pörgését, a simulását. Élvezzük, hogy kivillan, fellibben és elcsúszik. Valahogy – mint minden nagyon nőiesnek mondott más ruhadarab is – megváltoztatja egy kicsit a viselőjét. Ezzel nem csak külső, de a belső- s talán még az aura is megváltozik. Aki ruhába, szoknyába bújik, felvállal és kinyilatkoztat. Felvállalja a másságát – idenézz: NŐ vagyok! – és kinyilatkoztatja ország-világ előtt, hogy ez JÓ. Szinte mindegy, hogy mini, midi vagy maxi, az se számít igazán, hogy szűk, bő, ráncolt vagy loknis a szabása, a lényege a szabadság! A Lehet!

És igen, néha tenni kell érte, hogy hordjuk bátran, feloldódva, odaadóan.  Van, akinek ez lazán, szinte természetesen megy, és van, akinek alig. Pedig, kedveseim, érdemes! Mert ha összekapjuk magunkat és eljutunk odáig, hogy kiválasszuk, rákészüljünk és felvegyük, rabul fog ejteni. Olyan, mint a repülés, a merülés, az írás vagy az olvasás… Csak rá kell venni magunkat, ki kell próbálni és elragad az öröme, aztán már abba se akarjuk hagyni!

Szoknyára fel! Mondom, és indulok behozni az agyon hordott farmernacimat a ruhaszárító kötélről.

A kép CC.

 


lejegyezte: ebarátnőm