Az én vízpartom

Ballag a folyó

csöndeskén,
füzek állnak a
part mentén. 

Nézik a vizet,
bámulják.
Ámuldoznak a
vén fűzfák. 

Kérdik egymást s a
folyót is,
hová ballag a
sok-sok víz. …

 Kányádi Sándor: Ballag a folyó (részlet)

Ha nyár, ha forróság, a víz a boldogság. Lehet ér, patak, tó, folyó, tenger vagy óceán, csak a víz mennyisége és nagysága változik, a szépsége mindnek ugyanaz marad. A látvány, a hang, az illat jellegzetes és ha egyszer magunkba szívtuk, akkor egy életen át elkísér bennünket. Megfertőződünk, és tudjuk, hogy újra és újra át kell élnünk, ezeket az érzéseket, és nem csak a meleg miatt. 

Nekem is megvan a Vizem. Már akkor is kikapcsolok, ha tudom, hogy hamarosan ott lehetek, ha csak ülök a partján vagy ha nézem a vadkacsákat, az évről évre visszatérő és gyarapodó hattyúpárokat. Megnyugtat, ha megpróbálok halat fogni, amit aztán úgyis visszadobok, mert túl kicsi vagy túl nagy... és amúgy is, egyedül van. Ilyenkor néha kívánok egyet, mintha arany fajta lenne, és útjára engedem. Akkor is kikapcsol, ha csónakba ülök és evezek egy jólesőt, vagy csak nézem azokat, akik ugyanezt teszik. Figyelem a bátrakat, akik - bár tiltva is van -, fürdenek benne, és csodálkozom, mert ha nem lenne a korlátozás, én valahogy akkor sem merészkednék bele, mert "Habár fölül a gálya, /S alul a víznek árja, /Azért a víz az úr!" (Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger részlet.)  

Ha igazán szerencsések vagyunk, mindennapi életünk részévé is válhat egy ilyen élmény, és akkor nem csak nyáron nyaralunk, hanem az évszakoknak megfelelően, egész évben élvezzük a természet adta csodát, a vizet, vízpartot. 

Én szerencsésnek mondhatom magam!

Ha víz, Te mire gondolsz?
(Bizony, kedves megfejtők, ez a Duna.)

 

lejegyezte: tintaflinta