Elindulunk a
lakóhelyszerinti utca sarkáról és felvesszük a tempót. Figyelünk egy keveset a
testtartásunkra, az első nagyobb üvegajtóban ellenőrizzük az outfitet és… el is
engedhetjük magunkat. Nem viccelek, ennyi volt, ezután már jöhet az önfeledt
nézelődés. Szembe szalad egy lány, aki a reggeli körén már túl van: tekintete
merev, ruhája csatakos, mozdulatai automatikusak – kedvesen rámosolygunk, de
tudjuk, hogy a cipője orránál nem lát tovább, ...szegény. Pedig, ahogy elérjük a
kiserdőt, ott van maga a csoda: fényben megcsillanó szalagok erdején fogunk
átvágni. Tényleg úgy néz ki az ösvény, ahogy a reggeli nap bekukucskál rá, mint
egy biztonsági lézersugár hálóval ellátott folyosó. Lehelet vékony pókfonalak
libegnek keresztül kasul változó magasságban. Lenyűgöző! Aztán a lombok
mintázata, a felhőjáték, a madarak szurkolótáborának trillái, illat- és bizony
néha szag orgia… Ó mennyi és micsoda fergeteges élmény kavalkád. És közben fel
lehet nézni az ösvényről, és nem dübörög a fülünkbe a szívverésünk és nem csípi
a szemünket a lecsorgó izzadság – nem azért, de tényleg :)
Ahogy frekventáltabb területre jutunk, emberi jellegében is megelevenedik a
táj: itt egy csevegő-kocogó kertvárosi feleség duó, aztán egy elszántan nyújtó,
kábé hetvenhét éves öregúr, aki az eget akarja elérni. Az asszony, aki félig sportos
öltözékben napoztatja az arcát a padon, időnként rászól az ész nélkül
nyargalászó szobakutyuskáira. Amott egy másik napimádó hölgy épp arcmasszázzsal
van elfoglalva, aztán jön egy távgyalogló stílusban ide-oda billegő szikár
pasas. Amott egy Adonis, aki a kemény tizenkét fokban csupasz felsőtesttel
nyomja – hmmm, több sporttársnő is rajta felejti a szemét. Persze közben kutyát
sétáltatók minden mennyiségben. Kiskutya és nagy kutya, lomha és óriás, minden
van itt – érdekes eljátszani azzal a gondolattal, miszerint a kutyákban és
gazdáikban van valami közös. De vajon mi lehet a közös abban a fejkendős idős
hölgyben és abban az uszkve negyven varjúban, akik károgva, szökdécselve
követik őt? (Talán az elemózsiás tasak, amiből a matróna enni szór a
jószágoknak.) Aztán itt egy kizárólag ezüstfehérhajú emberekből verbuvált csapat,
akik most tanulják hogyan érdemes az északi-séta-pálcával kalimpálni. Amott egy
páros boldog mosollyal meditál. Szembe trappol velem két szupernagyi, mindkettő
háromkerekű kocogó babakocsit tol maga előtt, amelyben édesdeden szenderegnek a
kisdedek. Generációs ugrás - közös sport! Tényleg izgalmas.
Na jó, vissza a tájhoz,
ismét embermentes övezetbe kavarodtam, szeretek felfedezni, de hopp!
illetéktelen behatoló lettem egy munkahelyre. A föld tele van szórva óvszertasakokkal
– szerencsére csak a tasakok… hátra arc, vissza a civilizáció irányába, még jó,
hogy munkaidőn kívül kavarodtam erre. Egy kisebb csoport tűnik fel az elhagyott
ösvényen a civilizáció (egy nagyobb autóparkoló) irányából. Elől hátul egy-egy
kétajtós szekrény méretű lény szigorúan has alatt összefogott kézzel és vizslató tekintettel
pásztázza az utat. Az elülső az ösvények kereszteződésénél kicsit felgyorsít és
bekukkant a mellékutakra, a hátvéd időnként megpördül és biztosít. Középen
három cicababa cseverészik talpig chanele-ben. Hát kérem, van annak, aki el nem
herdálja… aztán, ahogy visszajutunk a fősodorba, ismét bicajosok, kocogók,
futók, gyaloglók sokasága… Vidám társaság ez. És aki teheti, mosolyog!
Mondom én nektek, az a
tíz-tizenkét kilométer úgy elrohan, alig vesszük észre. És közben minden
érzékszervünknek jut az élményből! Azt mondják az okosok, az egészség
megőrzéséhez napi tízezer lépésre van az embernek szüksége!
Hát talpra és élményre
fel!
lejegyezte: ebaratnőm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése