Szeretem a világűrről szóló
történeteket, legyenek kitaláltak vagy tudományosak. Imádom könyvben is, filmen
is, az utóbbi esetben legfőképpen a látvány nyűgöz le. Egy fárasztó nap után
vagy az állatokról szóló természetfilmek, vagy a világegyetemet bemutató
tudományos művek (és esetleg egy pohár sör, bor vagy pálinka) tökéletesen ki
tud kapcsolni. Ezen túl persze egyszerűen érdekel, hogy mi van még a Földön
kívül, kik élnek még a világegyetemben, vannak-e párhuzamos univerzumok, és mi
lesz, ha a fekete lyukak egyesülnek. Ez utóbbira már megvan a válasz: 1 (és
utána egymillió nulla) év múlva az összes fekete lyuk egy nagy fekete lyukká
áll össze, ebbe beleesik minden más, majd felrobban – ez lesz a világegyetemünk
vége. Nem túl megnyugtató...
Az utóbbi időkben három olyan
filmet láttam, ami egészen részletesen és közelről mutatja meg, hogy élnek az
űrhajósok ott fent az űrben, az űrhajóban vagy annak közelében. Illetve a héten
már azt is megnézhettem, milyen lehet egyes egyedül a Marson lenni (közben
jókat röhögtünk, mert az egészet Magyarországon forgatták, stúdióban….). A
képzelőerőm is meglehetősen fejlett, így aztán izzadt tenyérrel éltem át,
milyen lehet az, amikor távolról csodálja valaki a Földet, és közben ott van
kint a nagy világmindenségben, magára, és a társaira, meg különböző furcsa
természeti jelenségekre utalva. És hát ugye tudjuk, hogy toborozzák a
vállalkozó kedvűeket a Mars expedícióhoz – amire mellesleg kétgyermekes anyuka
is jelentkezett, vajon miért… de ez már egy másik kérdés. Szóval a lehetőség
egyre közelebbivé válik.
Csodálatosnak tartom, hogy
fantasztikus látványban gyönyörködhetnek az ott fent tartózkodók, hogy egész másképp élhetik és érthetik meg a
létezésünket, és hogy átérezhetik, hogy valami sokkal nagyobb rendszernek vagyunk
a része, amiben csak kicsi krumplik (vagy apró porszemek) vagyunk a mindennapi
életkénkkel, problémáinkkal. Ezt azért egyszer szívesen megnézném, átélném.
De ha abba gondolok bele, hogy micsoda bezártság, valósággal börtön egy darab űrhajóban lenni összezárva ugyanazokkal az emberekkel, és nem lehet kiugrani a boltba, sétálni, fagyizni, shopingolni, még levegőzni sem, az rémülettel tölt el. Ráadásul egy hosszabb űrutazás azt jelenti, hogy akár évekig ugyanazokat az arcokat kell nézni, ugyanazt a kaját enni, ugyanazokat a ruhákat hordani, és ugyanazokkal a dolgokkal szórakoztatni magamat. Na hát ezt már nem! Ez tényleg a börtön börtöne: nincs választási lehetőség. Ha megunom a társaságot, és kimegyek egy kis űrsétára, akkor meg aztán tényleg egyedül leszek, és senki, de senki nem tud megmenteni, ha valami gebasz van. Legvégső esetben ott halhatok meg, bezárva egy űrruhába, teljesen magamra hagyva, még telefonon sem tudok utolsó üzenetet küldeni, max. gyönyörködhetek a látványban, hallelujja.
Akár az űrhajóban a többiekkel,
akár kint, egyedül, de számomra ez a magány a végső foka. Az igazi, végső, semmihez nem hasonlítható űr. És ezt soha, de soha
nem szeretném átélni.
Így kedves embertársaim, rám ne
számítsatok, sem a Mars expedíciónál, sem egyéb űrutazásoknál! Én soha de soha,
semmi pénzért nem leszek űrhajós és punktum! :-)
lejegyezte: szemfény
kép forrása: internet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése