Az ének ereje

Dúdolgatok… Már megint azon kapom magam, hogy valahogy könnyebb megcsinálni a nemszeretem vagy nehéz dolgokat úgy, hogy közben dúdolgatok. Mondjuk, legjobban hangosan szeretek énekelni. Bár nagyon régen nem énekelek már kórusban, és soha nem nyomtam szólóban, a legemlékezetesebb ének-élményem pedig a kapáláshoz kapcsolódik, ismerem az ének erejét.

A tavasz önmagában is egy ünnep. Ahogy ébred, feslik és kibontakozik, aztán kivirágzik és mindent elborít és befordul a hihetetlen nyárba; az élet ünnepe. Sok-sok (te jó isten, le se merem írni mennyi) évvel ezelőtt, egészen fiatalon, nekem nem csak ez volt a tavasz, hanem
a tér, a szabadság, a mozgás és az ének.  Véget értek a téli szöszmötölések, kiszabadultunk a sok ruha fogságából és mehettünk kalákázni. A kis faluban, ahol a gyerekkorom egy részét töltöttem, mindenkinek volt talpalatnyi földje. Volt az udvar, a háztáji veteményes és volt a nagyobb kinn: a föld.  És tavasszal jött az ültetés-veteményezés, amit egyedül képtelenség lett volna végigcsinálni időre, de közösen megoldható volt. Szekerekkel szállították ki a magravalót és folyt a munka, viszonylag rövid idő alatt a földbe kellett kerülni mindennek, hogy időben kihajthasson. És aztán jött az egyezés és a kapálás, ezek is szigorúan kalákában. Én ezekre emlékszem a leginkább. Ekkorra már teljesen kinyílt az ég, melegebb volt, futó záporokkal; olyan igazi tavasz. Én is kaptam egy kis kapát, és mentem az asszonyokkal ki a földre. És szállt az ének. Miközben kezük alatt égett a munka, az egyikük elkezdte és szinte verseny kerekedett, hogy ki vigye tovább a dallamot. Aki kapált már, az tudja, hogy nem az élvezetek netovábbja. Nehéz fizikai munka, meggörnyedve folyamatosan hajolgatva – mert a burján, a gaz nem maradhat benne! – a tavaszi tűző napon. Embert próbáló. De az asszonyokkal könnyű volt. Csak eleresztették a hangjukat, és az ebédig meg sem álltunk. Aztán ebéd, pihenés és ismét! Egész estig. Este fáradtan zuhantam az ágyba, nem kellett altató dal, tele volt a lelkem énekkel.

Ma már tudom és tudományosan is igazolt, hogy az ének egy varázslat. Az énekkel az ember kicsit becsaphatja magát, mert ilyenkor azt hiszi az agyunk, hogy igazán jó kedvünk van. Könnyebb énekelve erőt feszíteni, kitartani és egy idő után mi magunk is elhisszük, hogy jó nekünk és örömet lelünk abban, amit csinálunk. Hiszem, hogy ezért lett olyan népszerű anno a gramofon, majd a rádió, és ezért állt elő újabb és újabb hordozható megoldással a technika világa – mert ez egy valós életszépítő és könnyítő igény, hogy a zene velünk maradhasson. Örömmel látom, hogy a gyermekem is átvett ebből valamit, a tegnap, amikor a szobájában rámolt, dúdolgatott csendesen. Én se szerettem soha rendet rakni, de ha énekelhettem közben, hipp-hopp meglett.

Énekeljünk hát, halkan magunknak vagy hangosan - együtt a zenemasinánkkal -, énekeljünk unaloműzőnek, munka-könnyítőnek, életszépítőnek, énekeljünk örömünkben és bánatunkban. És énekeljünk együtt, sokat! Az örömünkért!

lejegyezte: ebarátnőm

a kép családi fotó