Az ünnepek alatt a barátnőimmel
régi fotókat nézegettünk. Hihetetlen volt, amit láttunk Különbségek,
azonosságok…
Tényleg te voltál? 20 évesen – szinte térdzoknis kislány, 54 cm-es
derék, derékig érő haj, kacagás. Majd alig egy-két év múlva esküvő, gyermek –
anyuka. Karrier, tanulás, komoly fotók, óvoda, ünnepek.
Ahogy az idő ment,
rakódtak a kilók, gondok, nőttek a gyerekek. Pajkos, játékos képek, boldog,
megelégedett mosoly, jókedv, szinte már rá sem lehetett ismerni az előző
fotókon lévő lányra.
Változás?
Talán a sorrend változott az életébe.
Gyerek, férj, ő… Idő alig maradt magára. Elfogadta magát, a család mindig
elégedett volt, hiszen volt egy anyu, aki mindig mindent megoldott, dolgozott,
tanult, ha kellett egész éjszaka fellépő ruhát varrt, pulóvereket kötött,
vágyakat teljesített. „csak” magára nem maradt ideje. Viszont boldog volt az
egész napi szolgálattól. Minden napi harmónia, boldogság, öröm-bánat.
Aztán
egyszer csak a gyermek felnő, főiskola, egyetem, önálló élet kezdődik. Az élet
változik, de addigra elhasználódik. A képeken nagymamakorú szépen mondva
megasszonyosodott teltkarcsú nő mosolyog.
Majd rádöbben, hogy „Ő”is van.
Munkahelyváltás, újabb tanulás, másfajta igények. Valódi öröm az önmegvalósítás,
mert már ilyen is lehet! A sok „itt fáj-ott fáj”helyébe lehetőségek jönnek. Szoktuk
mondani: Ön dönt! Hát igen. Eljött az” én” időm! DÖNTÖTTEM! Fél év múlva az
újabb fotókon 34 kg mínusz, egészség, idő önmagára. Idejébe még a vágyott rajzolás
is belefér. Már nem sajnálja rá. Férje, gyermekei csodálkoznak a változáson.
Fia büszke rá, lányának példa, férjének kérdés: Vajon van valakije?- Tele
félelemmel, mert csak fiatalodik. Bár a férje mondása csodálatos: A jó Isten
szerencsére okosan teremtette a férfiak szemének romlását, mely a feleségük
ráncainak számával egyenesen arányos.
Folyt. köv.
lejegyezte: egy kedves vendégünk
a kép forrása http://www.cookinglight.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése