Világ vége előtt kettővel

Világ vége előtt kettővel lakom. Forgalmas főút halad el alig háromszáz méterre a névtelen kis utcánktól. Szántó és egy kis erőcskének csúfolt akácos választ el tőle. Ez a csendes, akár eldugottnak is nevezhető zsákutca, a szántójával, a sajátbejáratú kis erdőcskéjével és a tizenegynéhány házával maga a béke szigete. Hihetetlen ennek a mini világnak a faunája is. Igen, igen a szokásos veréb, szarka, varjú és holló kombón túl van még néhány barázdabillegető és egy két rigó – ezek a szárnyas-tollasak. Van ezen kívül egér, vakond és valamelyik nap láttam nyulat is. 

Legalábbis azt hiszem, hogy nyúl volt.  Ebben nem lehetek egészen biztos, mert
bár akiket felsoroltam az állandó lakók, átmeneti szállásnak sem vagyunk utolsók. Nem, nem a költöző madarakra gondolok. Megfordul nálunk cica, minden méretben, színben, formában és mennyiségben. És kutya, s ezek között is van fajtiszta – több olyan is, amilyenekért roppant sok pénzt kiadnak a kutyára vágyók – vagy azok akik azt hiszik, hogy kutyára vágynak –, és persze számolatlan korcs variáció.

Tényleg különös hely vagyunk, itt mindenkinek legalább 3-4 macskája van – ki hogy bírja az ivartalanítás költségeit – és akár 4-5 kutyája is attól függően, hogy a macskák mit engednek meg és mekkora szíve van a ház lakójának – a kert mérete és az önkormányzat által megszabott tartható kutyák száma ugyanis adott. A szomszédokkal összefogtunk, hogy valamilyen módon megoldjuk ezt a kérdést és már mindenikünk szinte minden barátja és ismerőse befogadott egy árván hagyottat. Jóban vagyunk nagyon a közeli állatorvosokkal, állatmenhelyekkel, sőt az egyik szomszédhoz Németországból jár a barátnője félévente a szállítmányért; ilynekor autóba pakolják a befogadott kivetetteket és elviszi magával. Ott kinn, egy féléves megfigyelés - szoktatás - okosítás után idős emberek mellé kerülnek ezek a jószágok - társaságnak. A szerencsésebbje.

Tényleg, ha már itt tartunk, a logisztikai lánc végén hányódók nevében hadd tegyek fel néhány kérdést nektek, aki erre autózva fékeztek, leteszitek a terheteket, csak úgy árván hagyjátok a jószágot és tovább hajtotok:

Mi végett álmodtok ti állatot magatokhoz?

És ha akartok, hogyan készültök fel rá?

Gondoltatok-e valaha arra, hogy amit akartok (és megszereztek vagy megkaptok), azért felelősséggel tartoztok?

Milyen jogon toljátok le magatokról ezt a felelősséget, ha az álom nem találkozik a valósággal?

Hagytak már el benneteket, úgy igazán… igazi árván?

Nem akarok én leckéztetni, nem tisztem. De ez a helyzet nagyon szomorú. Elmentek az állatkertbe, örökbe fogadni - jópénzért - egy krokodilt, mert az trendi és kiteszitek a cicát a szántón, mert kikaparja a kanapé huzatot? Megveszitek a Hejdejajj kennel egyik ifjú reménységét, mert az ember legjobb barátja a kutya. - Kutyát meg csak fajtisztát! -, aztán a jó pénzen szerzett reprezentatív jószágról kiderül, hogy szőrös, emészt és van akarata ezért a mézeshetek után kinn a kertben senyved egész nap egyedül, mert rá se néztek? Megoldás az, ha világgá engeditek egy forgalmas út melletti akácosba, mert állandóan szökik, s csak a baj van vele? Kiadtok egy valag pénzt egy felkapott állatkereskedésben egy cuki kis szőrmókért, mert a gyerek annyira akarja, még kis csinos kis ruhácskát is vesztek rá, olyan igazi flancosat, hogy látszódjon a törődés, csak hát a hálátlan dög nem akarja felvenni és mindenhová elhordozza a cuccokat és összevissza pisil mindent; ja és se meg nem sétáltatja magát, se ki nem takarítja maga után az almot… persze egy ilyennel bajlódjon más! Hát emberek vagytok ti?

Nem várok választ. Költői volt a kérdés is. 

Képzeljétek, valamelyik reggel papagáj rikoltozásra riadtam, azóta is ott tanyáznak az akácosban párosan, nagyon remélem, hogy nem lesz hideg tél, mert nincs ötletem, hogy hogyan tudnánk befogni őket…

lejegyezte: ebarátnőm