Kimerülten rogyott a padlóra. Elfogyott minden ereje. Hetek, hónapok,
évek óta próbálta egyenesbe hozni az életét, de nem ment és mostanra az utolsó
tartalékai is kifogytak. Elfogyott minden életkedve és nem volt miből
merítenie.
Eddig a céljai hajtották. Karrier, lakás, házasság, gyerek, utazás.
Minden ment a jól beprogramozott életterv szerint. De most úgy érzi, már
mindene megvan. Nem akar magasabb pozíciót, nem kell nagyobb autó, nem akar
nagyobb házat és nem szeretne újabb egzotikus utazást. Már egyik sem lelkesíti.
Luxus problémák, hát persze. Tudja ő. Ettől még nyomorúságosabb az egész.
Hogyan mesélje el bárkinek is, hogy jó dolgában nem tud mit kezdeni magával.
Itt vergődik a Maslow-i piramis csúcsán. Kétségbeesett, magányos, életunt, erőtlen.
Görgeti a napokat maga előtt, midig ugyanaz a rutin, és remény sincs,
hogy majd egyszer jobb lesz. Mert már most is nagyon jó neki. Sőt, sokan csak
álmaikban élhetnek ilyen tökéletes életet. Sokan irigykednek rá, és persze
meghagy mindenkit abban a hitében, hogy minden rendben nála. Mit is mondhatna,
mi a baja, amikor maga sem tudja megfogalmazni. Meg amúgy is, inkább
irigyeljék, mint sajnálják.
És most ott fekszik a padlón, a fejét néha erőteljesen odaüti, hogy
fájjon. Tehetetlen. Régóta jól bevált módszer ez, hogy kijózanodjon és magához
térjen, ha a padlón van. Átvitt értelemben és most szó szerint is. De egy ideje
ez sem segít. Ahogyan nem segített a terápia és az önsegítő könyvek sem. A
pszichológusa azzal búcsúzott, hogy sokat tanult tőle, sokat tanult a sikeres
emberek működéséről és most már valamennyire érti, hogy hogyan is gondolkodnak,
akik olyan klasszul elérnek mindent, mint ő.
Na jó, ebből elég! Tessék felállni! Egy forró zuhany, az jó lesz, az
mindig segít. Aztán indulni kell a gyerekekért és előtte még be kell ugrani a
boltba. Nincs idő itt hisztériázni, meg az élet értelmét keresni! Különben sem
ezért vett ki szabadnapot. Ez a baj, hogy túl sok ideje volt gondolkodni. Jobb
lett volna, ha ma is bemegy az irodába, de helyette itt bőgött egész nap és
fetrengett a padlón. Milyen nyomorúságos. Ha valaki látná, hogy a mindig
céltudatosnak és lelkesnek látszó énjét most hogy levetkőzte és ott fekszik
csupasz önvalójában, megsemmisülve... De hát ezt kereste! A faxnik és maszkok
nélküli önmagát. Azt a valakit, aki boldog lehet újabb dicséretek és külsőségek
nélkül is. Akinek nem kell több ahhoz, hogy elégedett legyen, hogy legyen
valaki.
Kiüresedve feküdt a hideg kövön és elöntötte valami végtelen nyugalom.
Egy pillanatra elvesztette önkontrollját, és kívülről látta a helyzetet és
önmagát. Könnyű és egyszerű volt minden pár pillanatig, míg magához nem tért a
hidegtől. Feltápászkodott, és elindult, anélkül, hogy gondolkodott volna. A
zuhany alá beállva a víz lemosta a könnyeit és kétségbeesését. Nem, nem lett
vidám, de a szomorúsága is elillant. Megtalált valamit, amit rég elveszettnek
hitt, amit utoljára valamikor gyerekkorában érzett.
Egy kis alapozóval elfedte a foltokat a homlokán és közben arra
gondolt, soha többé nem kell ilyet tennie...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése