Hurrá! Végre itt a nyár! … vagy majdnem…

Hogy ezt honnan tudom? Mutatja a naptár, nem? Aztán, egyrészt időnként megdöbbentően meleg van, másrészt elhullottak a fák virágai, harmadrészt egyre gyakrabban tér vissza az esti beszélgetésinkben ugyanaz a téma. Bizony, szinte minden este előjön a "mikor, hogyan, hová?"…

 A „mikor” már elég egyszerű. Eddig a kisded bármikor bevethető volt egy jó kis kirándulásra, nem nagyon voltak kötöttségei, most viszont nagyjából ő diktálja a ritmust. Ez előtt nagyon szerettem az előnyaralást – elmenni valami nagyszerű vízpartra, ahonnan elérhető távolságban van a kultúra is. Ilyenkor mikor még nem indult meg a népvándorlás, az emberek zöme még el van foglalva a „hass-alkoss-gyarapíts”
gyakorlatba ültetésével, mindenütt van hely, nem üt agyon napközben a meleg, de a víz hőmérséklete már elviselhető, és ami nem egy utolsó szempont, az árak is egészen elfogadhatóak. 
Na, ennek vége, be kell állni a sorba, mi is szünidőben megyünk nyaralni. Majd a délutánt alvással töltjük, kicsit nyomakodunk a nagy tömegben és rámegy a gatyánk is, de legalább nyaralunk!

Aztán jön a „hogyan” –ez már kicsit rázósabb kérdés. Persze mondhatnánk, hogy autóval és jókedvűen, de általában az elindulás… Na, hát az külön megér egy misét. Nagyon igyekszem másképp indulni, mint a gyerekkorom „nagyautóskirándulásaira”, amikor legalább két hetet készültünk egy-egy 50-100 km-es három napos útra. Anya ilyenkor felpakolta a fél konyhát: rántott husit, paradicsom és francia salátát, rétest, mézest (mert az sokáig eláll), zserbót. Apa kisuvickolta az autót, csillogott-villogott minden porcikája, megnézette a gyertyákat, a féket és a gumikban a nyomást. Mi pedig összeraktuk a kötelező olvasmányt és a felszerelést – tollast, pin-pong- s teniszütőt,  bőr- és gumilabdát, úszógumit, matracot, sakkot, malmot, kártyát és „embernemérgelődj”-t. Aztán jöttek a ruhák: a réteges meleg, az esőálló, a kánikulára való, a sportos és a visszafogottan elegáns – frissen mosva-vasalva, élre hajtogatva. A csomagolásnál várt ránk a neheze: nem volt elég koffer, nem ért össze a bőröndcsat, túl magas volt a hűtőtáska, és persze a legfontosabb, ami legelőbb kellett az úton, az valahogy mindig leghátulra, a legaljára került. Így az első megállónál családi összefogásban jött a kipakolás, aztán a bepakolás… Arra jöttünk rá, hogy autó úgy viselkedik, mint a szardíniás konzerv, ha egyszer kipakoltuk, már csak egy számmal nagyobb autóba tudtuk volna visszapakolni… Nem maradt más hátra csak a vezér áldozat: együk meg - igyuk meg a fölösleget – eldobni semmit nem lehetett. Szóval az indulás őrület, az utazás egy kaland volt. De a jókedv töretlen! – vagy majdnem töretlen. Végig! – vagy majdnem végig.

Most egészen máshogy van. Lazán utazunk: nincs tartós élelem se ruha halmok, csak a legszükségesebbek. Az úton bárhol bekaphatunk valamit, az időjárás a netről leolvasható, ahhoz illesztjük a ruhatárat; ha nem jön be az előrejelzés, majd morcogunk, a könyvtár pedig a zsebünkben. És mégis van feszültség az autózással, nem csak a dugók… Na, de hagyjuk. Menjünk inkább repülővel… Jó ötlet! Feltéve,ha az utazási társaság nem csődöl be az utazás előtti napon, vagy a hazautazás előtt közvetlenül… Manapság sem telik el már nyár kaland nélkül. A jó kedvről nem is beszélve.

A „hová” is jópofa dolog. Mondhatnám, hogy van saját „álomlistánk” (a bakancslista nekem nem olyan vicces kifejezés), de ennél azért macerásabb a dolog! Mert a listát feltételek alakítják. Legelőbb figyelembe kell venni a kiskorút – alaposan leteszteltük, hogy mennyi a tűrőképessége – hát korlátozott. Aztán ott vannak az egyéni igények, amik szerencsére nem csak a végtelenben találkoznak, de azért munka van vele, hogy összeegyeztessük. És aztán ott van a net. Net alatt a minket körülvevő szociális és kereskedelmi hálót értem, amiben mindannyian úgy zsizsegünk, mint egy csinos kis pókhálóban. Elárasztanak a csábítóbbnál csábítóbb ajánlatok – kéretlenül ömlik be ajtón, ablakon, a virtuális és valós postaládánkon keresztül. Kecsegtetnek, ígérgetnek, csábítanak, csak a tárcánk bírja! Aztán ott vannak barátaink és ismerőseink és az ismerőseink barátai és ismerősei: Bezzegék, akik "nézd már milyen csoda helyeken jártak; bezzeg"! Bevallom, nem hagy hidegen. Ja, és, ha ez sem lenne elég, imádunk a jól bejáratott helyeke visszajárni. A bőség zavara...
De dönteni kell, és szerencsére vannak kemény feltételek, s így egyszer csak majd kitaláljuk, és hurrá, mehetünk Balatonozni! Csak a VB bele ne szóljon – addig mindenképp ki kell találni a pontos "mikor, hogyan, hová?"-t, különben a férj a tv előtt, és nem lesz kivel megbeszélni:D

Honnan az ihlet? Például innen:

http://kirandulastippek.hu/balaton-felvidek

lejegyezte: ebaratnőm