Az írás hatalma

Egyszer csak szervezni kezdtük a 25. érettségi találkozót. Péter létrehozott egy zárt csoportot egy közösségi oldalon és onnantól kezdve beindult a levelezés. Az eltűntek megtalálása, időpont egyeztetés, repülőjegy foglalás, válogatás az éttermi menüből. És előkerültek a régi osztályfotók is, amihez jöttek is a kommentek bőven. Akkor jutott eszembe: A naplóim!!!  Lehoztam őket a padlásról és csak a gimis részleteket kimásolva elkezdtem adagolni a régi élményeket a többieknek. Szerencsére pozitívak lettek a visszajelzések, a többség örült, hogy szinte napi lebontásban kapja az emlékeket. Gyöngyi meg is jegyezte, hogy függővé tettem, minden este ránéz az oldalra, van-e folytatás.

Mese - habbal?

Sok mesefilmet nézek mostanában. Nem vagyok TV párti, de belátom, hogy napjaink technikai fejlődésével és rohanásával egyszerűen lehetetlen felvenni a harcot – nekem legalábbis nem sikerül. (Jó, lehet és kéne, de erről majd máskor.) Jelenleg elfér egymás mellett az életünkben az olvasott mese és a film is.

Korábban az alig-alig eseményes nyúlfarknyiakkal kezdtük, aztán haladtunk előre mind a komplexitás, mind a méret tekintetében. Így, szépen araszolgatva, elérkeztünk az egész estés rajzfilmek időszakába és szülői felügyelet mellett egyre merészebb filmekhez nyúlunk, amiket aztán könyökünkön kijövésig nézünk – mert egy DVDt is lehet rongyosra nézni –, hogy aztán ezerszer is végigbeszéljük a csemetével a miérteket.

Az e-book illata

Már ovis koromban kezdődött. Na nem az e-book-kal, hanem a könyvekkel. Imádtam őket. Eleinte csak új illusztrációkat készítettem a Grimm Legszebb Meséihez. Persze színes ceruzával, hogy véletlenül se lehessen kiradírozni, és persze, hogy szebb legyen. Szinte minden oldalt elleptek a vízfejű-, kerek hasú-, és pálcika kezű-lábú emberkék.

Anyukám rendszeresen látogatta a helyi könyvtárat, és többnyire magával vitt engem.  Ilyenkor leadott a gyerek részlegen. Járkáltam a polcok közt, leemeltem találomra egy-egy szimpatikus példányt, átlapoztam, és a képek alapján próbáltam megfejteni, vajon miről szólhat. Végül kiválasztottam párat, amiket hazavittem magammal és az őrületbe kergettem a családot azzal, hogy olvassák már el nekem. Persze mindenki időhiánnyal küzdött, anyukám még a Nők Lapjában található mese helyett is inkább csak a mellette álló verset olvasta föl. Alig vártam már, hogy megismerjem a betűk misztériumát, és ne legyek másokra utalva.

Betalált…

B. E. T. A. L. Á. L. T. Betűzve, kis szünettel a kiejtett betűk között, recsegő „té”-vel a végén. A közepébe. A könnyeimet nem tudtam – és nem is akartam – visszafogni, de annyira elszégyelltem magamat, hogy az arcomat a kezeimbe temettem. Párom nem számított ilyen reakcióra. Vigasztalni próbált. Sejtette, hogy mi zajlik le bennem, de bizonyosságra volt szüksége. Szerette volna megérteni: az ölembe ült, finom lassú mozdulatokkal a hátamat simogatta, és óvatos, halk kérdéseket tett fel. Válaszként csak egy még óvatosabb kérést kapott: „Kérlek, most egy picit hagyj magamra!” Nem volt kielégítő a válaszom, de megértően teljesítette…

Az elmúlt néhány héten különösen ’zizi’ voltam. A ’zizi’ definíciója egyszerű, de mégis sokrétű. Leginkább a feszült, türelmetlen, hirtelen cselekvő jelzőket tudnám hozzátársítani. Ilyet majd’ mindenki érez az élete során néhányszor. A ’ziziség’ különlegessége mégis abban rejlik, hogy tehetetlennek érezzük magunkat.

Köhögés? – Soha jobbkor!

Mi szinte soha nem vagyunk betegek, hál Istennek!

Vagy mégis? Ha jobban belegondolok, csak-csak előfordul, főként télen, tavasszal, ősszel és ha szerencsésebb évünk van a nyári náthát sem hagyjuk ki. Ha van még kellemetlen, betegséget kísérő tünet, ami nem csak a betegségben szenvedőt, hanem a környezete életét is igazán meg tudja keseríteni, az a köhögés. Nem elég, hogy a szenvedő beteg teljesen kikészül bele – a torka, hörgői, tüdeje, rekesz- és borda-közti izmai, a környezete sem tud nyugodni tőle.

Hangos és a legváratlanabb időben riaszt mindenkit, aki hallótávolságon belül van. Ilyenkor előbb sajnáljuk a szenvedőt – ő is magát :) – aztán a fáradtság mindenkit kikészít és jönnek a jobbnál jobb tanácsok: kapj be egy kanál cukrot, vagy igyál hársfavirág teát, végső esetben fogd a párnádat- paplanodat és húzz ki a nappaliba a kanapéra aludni.

Tavaszi zsongás

Nem, ez nem az a madárcsicsergős, szerelmes fajta zsongás, ami napok óta nem hagy nyugodni. A tavaszt érzem és valami ősi ösztön arra hajt, hogy magot vessek, palántát hajtassak.

Pedig sok-sok éve városban élek és kertnek nem nagyon nevezhető a zsebkendőnyi terület, amit birtoklunk, de valahogy mégsem bírok magammal. Vajon gyermekkoromban szívtam magamba a föld szeretetét vagy ez valami mélyebbről jövő emberi vágy? 

A szomszédaim elborzadva néznek, amikor a könyökömig földes, sáros vagyok a gyomlálástól, ültetéstől, engem viszont hihetetlen örömmel tölt el és megnyugtat, ha a kertben tölthetem az időt. Lélekmelengető, amikor az ajtón kilépve látom, hogy hogy hajt, nő a kis veteményem.

Húshagyókedd, hamvazószerda

A vallási ünnepek sokszor a természet rendjét követik, ősi hagyományokra épülnek. Így van ez a tavaszi megtisztulást szolgáló nagyböjttel is. Hiszen télen kevesebb a lehetőség igazán jó, friss gyümölcsöt, zöldséget enni. Régen leginkább a disznóvágásokból elrakott füstölt, szárított húsok adták a téli ételek alapját. Emellett télen a mozgási lehetőség is kevesebb volt, így igazán szükség volt a böjtre, a megtisztulásra.

Hamvazószerda keresztény ünnep, a farsangi időszak utáni első nap, egyben a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete. A nagyböjt kezdete idén február 18-ára esik. Ezt a húshagyó kedd előzi meg: ilyenkor lehet utoljára húst enni. A 40 napos böjti időszak arra is szolgálhat, hogy a sok mulatozás és eszem-iszom után szervezetünk megtisztuljon, így várva Jézus Krisztus feltámadásának ünnepét, vagyis a Húsvétot. Nem utolsó sorban előnyös lehet a tavaszi és nyári ruháink újbóli viselése előtt, hiszen így talán bele is fogunk férni.