Kettőezer-nyolcvannégy (4.rész)

"Negyedik év. Hattyú kód. Biztosítja a nő számára a tanulást. Tovább képezheti magát a csábítás elméletében."

Miután letelt a hónap, Alíz ismét legcsinosabb ruhájában, bézs magassarkújában ott állt a munkaközpont bejárata előtt. Haját nem tűzte fel, könnyedén omlott a vállára. Smink nélkül, valami furcsa ragyogással a szemében belépett. Egyenesen a férfi asztalához ment.

- Szeretném leadni a papírokat - mondta határozottan.

Az ismerős hangra felpillantott a férfi, szeme megakadt a kötetlen hajtincseken.

- Nem vált be? - kérdezte rövid szünet után.

Kettőezer-nyolcvannégy (3. rész)

"Harmadik év. Papagáj kód. A férfiak ezt szokták általában aktiválni. Biztosítja az eddigieken túl a szórakozást. Ezáltal a nők több helyre eljutnak, így több férfi között tudnak válogatni."

Elkezdődött az első nap a neveldében. A fiúk felnőtt korukig otthon maradhatnak a szüleikkel, ezért a neveldébe csak a lányok kerültek egyéves koruk után. Időben el kell kezdeni felkészíteni őket az életre. Egy nevelőnő tanította be Alízt. Minden teendőt elmagyarázott és bemutatott neki. Holnap már egyedül folytathatja a munkát. Tíz csöppséget bíznak majd rá. Még aznap este láthatta őket, bepillanthatott a szobájukba, amikor már aludtak. Tíz kicsi ágy, tíz álmodó arc bennük.

Kettőezer-nyolcvannégy (2.rész)

Másnap fáradtan ébredt. Hirtelen nem tudta biztosan, az előző nap történeteket nem csak álmodta-e. Rápillantott a karkötőjére. A sirály kód fénylett. Tehát aktív. Visszadőlt az ágyba és lehunyta a szemét. A halott lány arcát látta maga előtt. Megrázta a fejét és gyorsan felkelt. Felvette a legcsinosabb ruháját, feltűzte hosszú, fekete haját és visszafogottan kisminkelte magát. Ez a nap nem a hódításról szólt. A sirály kód által lehetőséget kapott arra, hogy maga válassza ki a munkahelyét. A neveldében minden évben egy újabb kódról tanított a tanár.

"Első év. Pillangó kód. A megélhetést biztosítja. A mindennapi élelmet, a lakást, a tisztálkodást, az alapvető ruhákat. A munkahelyet, amit kiosztanak mellé."

Alíz eddig a napig egy gyárban dolgozott, ahol férfiingeket hajtogattak bele a csomagolásukba. Éjszakánként gombokkal álmodott.

Kettőezer-nyolcvannégy (1.rész)

Alíz lejött a lépcsőn. 

A fordulóban megállt, ahol a nyitott ablakon át beáramlott a kinti levegő. Megérintette a karkötőjét. A sirály kód aktiválva volt rajta. Még soha senki sem aktiválta nála a sirály kódot. Eddig intelligens férfiakkal próbálkozott, de náluk a papagáj kódnál mindig elakadt. Most egy ostoba férfi lakásáról tartott lefele. Hát sikerült.

 Sietett haza, hogy lezuhanyozhasson és lemossa magáról a férfi minden érintését.. Miután befordult sarkon, hirtelen megtorpant. Halott már róla, hogy vannak nők, akik miután kikerülnek a neveldéből, éhen halnak. A neveldében is említették, de csak mint alaptalan pletykát. Most itt feküdt a halott lány a lábainál. Letérdelt mellé. Kezét megemelte, megnézte a karkötőjét. Ahogy sejtette, a pillangó kód lemerült.

Ragyogás vagy csillogás

Kedves emberek! Itt a karácsony!

Öröm-ünnep? otthon melege? a fény születése? a ragyogás? vagy esetleg lerágott csont? átlátszóvá silányított közhely? a szeretet pótlék? hamis csillogás? 

Kinek mi jut róla az eszébe… 

Azt hiszem, ez elsősorban rajtunk múlik. Mert értem én, hogy nem tudjuk magunkat teljesen kivonni a környezetünk hatásai alól, de azért azt, ami velünk történik, igenis, tudjuk... - kell hogy tudjuk - befolyásolni. Kell hogy tudjunk a lelkünkben rendet teremteni, időt adni magunknak arra, hogy legalább az évnek ebben a szakában kicsit eltöprengjünk azon, hogy mi az, ami igazán fontos a számunkra.  Mi az, amiért hálásak vagyunk, mi az, ami örömet szerez nekünk és amivel örömet tudunk adni – igazi lélekmelengető örömet. 
Kell hogy odafigyeljünk

Karácsonyi nyaralás

Ilyet még nem csináltunk. Minden hagyományt felborítva idén karácsonykor nyaralni megyünk. Nyáron nem sikerült, a projekt határidők és egyéb nagyvállalati huncutságok miatt, hát most kerítünk rá sort.

Teljes a kettősség bennem. Körülöttünk egyre erősődik a karácsonyi hangulat, kidíszített utcák, csillogó kirakatok, fenyőárusok mindenütt a városban. Nekem pedig az a legnagyobb problémám, hogy honnan lesz a gyerekemnek új békalába a kinőtt helyett. Az üzletekben kicsit piromkodva kérdezem meg, hogy "aztán búvárszemüveg pipával van-e". Az eladók meg a sílécek és kabátok közt állva próbálják kifürkészni az arcomat, hogy most komolyan beszélek-e. Gyorsan elnézést kérek és sietve távozom, miközben megakad a szemem egy helyes síkesztyűn. Már nyúlnék is felé, mikor rájövök, hogy ja, most ez nem kell...

Nehéz ráhangolódni az utazásra, mert magam sem tudom, hogy idén hogyan ünneplünk. Mert ünnepelni azért kell.

Karácsonyi csoda - mondjuk, így...

"Van csoda... a karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban, rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokba,szerető érzésben érkezik És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek... Ez a karácsony csodája." (Csitáry-Hock Tamás)

Immár negyven éve, rendszeresen ilyentájt élem meg a "csodát "a gyerekekkel. Hivatásom szerint óvónő vagyok, negyven kerek esztendeje. És tartom, hogy a hivatásom része az is, hogy az évnek ebben a gyönyörű időszak az óvó-tanuló-játszó közösségben is megélhessük együtt ezt a csodát. Lehet, hogy nem sokan mások gondolják így, de én hiszek ezeknek az „intézményeknek” a közösségteremtő erejében.

Hogyan teremtsük meg a karácsonyi csodát?

Nektek mi jut eszetekbe az adventről? Nekem a forralt bor, az andalogás az adventi vásárokban, a milliónyi karácsonyi fény, a plázákban szóló karácsonyi dalok, az édes kekszek illata. 

Ezeket mind nagyon szeretem, de a gyermekeimnek szeretnék átadni valamit abból a csodából, amit gyerekkoromban jelentett a várakozás. Nos, akkoriban - felénk legalábbis -nem voltak adventi vásárok, plázák még sehol, a rádiók sem játszottak unos-untalan karácsonyi dalokat. Volt viszont karácsony napján szánkózás, hóember-építés, utána jóleső melegedés forró kakaóval, fahéjas keksz, narancs illat. Manapság viszont a hóra nem számíthatunk, ezért a hangulatot kell megtalálnom, amitől valódi csoda lehetett minden karácsony. Azt hiszem, a hagyományokban van a titok, azoktól lett az Ünnep a miénk, kiszámíthatóan meleg és otthonos.

De hogyan teremtsük meg a saját hagyományinkat, hogy a csodavárás körüljárjon minket? Tele vagyok kérdésekkel...

Először is:

A csodakönyv

Egyszerűen összedobható vacsorát készítettem az egyik este. Miközben vagdostam a hozzávalókat, elgondolkodtam. Honnan is ismerem ezt a rém egyszerű receptet; az emlékek mosolyt csaltak az arcomra. Az emlékképek egészen gyermekkoromig kalauzoltak vissza, olyan 10 éves lehettem.

A családban talán én voltam az egyetlen gyerek (pedig voltunk egy páran), aki sokáig hinni akart a csodákban. Jó érzéseket kapni és adni, a várakozás-, az együtt töltött idő öröme, a testvéreimmel való közös nevetések és bohóckodások jelentek meg az emlékképeimben. Végül megérkeztem az egyik karácsony estéhez.

Telefon, vagy nem telefon? Ez itt a kérdés...

Évről évre nagy dilemma, hogy mi kerüljön a karácsonyfa alá. Nem szeretem a fölösleges dolgokat és nem szeretek semmit megvenni csak azért, mert muszáj. Mert belelovaljuk magunkat, mert belekerget a marketing, mert már októberben kikerülnek a polcokra a karácsonyi kellékek ezzel is azt sugallva, hogy vásárolni KELL!

Arról nem is beszélve, hogy pár éve a gyerekeink is beszálltak ebbe a nyomásgyakorlásba. Hetekkel előtte elkezdik sorolni, hogy mit szeretnének, minek örülnének igazán: okostelefon, tablet, „bluetooth-os” hangszóró... Az utóbbiról azt sem tudtam eddig, hogy létezik.

Emlékszem, annak idején nálunk az éppen aktuális

Karácsonyi lemezajánló

A Simply Red legelső, Picture Book című albumának 30. évfordulójára jelent meg a  BIG LOVE : GREATEST HITS EDITION (30TH ANNIVERSARY) 2CD, mely egy duplalemezes, exkluzív kiadvány tavaly megjelent és korábbi slágerekkel, mint a Stars, a Holding Back The Years vagy az If You Don’t Know Me By Now. Az eredeti, 2014-es Big Love 12 trackjét 30-ra egészíti ki a második lemezen a sok sláger, melyet ez alatt a nagyszerű három évtized alatt írt a zenekar és elsősorban MickHucknall. „Imádom az évfordulókat, ez pedig egy nemes alkalom! – mondta az énekes. – 30 év! Egyszűen hihetetlen! Micsoda nagyszerű ok az ünneplésre!”

Kylie Minogue új, karácsonyi albummal lepte meg közönségét KYLIE CHRISTMAS DELUXE CD+DVD címmel!  A lemezen olyan vendégek is feltűnnek, mint James Corden, Iggy Pop, Dannii Minogue és posztumusz Frank Sinatra is tiszteletét teszi egy duett erejéig. A 13 track között szerepelnek klasszikusok feldolgozásai és vadonatúj szerzemények is. Így például Kylie testvére, Dannii is feltűnik a 100 Degrees című számban, mely a hat új nótából 2 másikkal együtt (Oh Santa és Cried Out Christmas) kizárólag a deluxe formátumra kerül rá. Az ízig-vérig ünnepi hangulatot a dalok stílusától függetlenül hozza ez a lemez, melyet egy DVD is kiegészít, amin a rajongók beleshetnek a kulisszák mögé, és láthatják, ahogy Kylie a stúdióban rögzíti az új anyagot.

Padló

Kimerülten rogyott a padlóra. Elfogyott minden ereje. Hetek, hónapok, évek óta próbálta egyenesbe hozni az életét, de nem ment és mostanra az utolsó tartalékai is kifogytak. Elfogyott minden életkedve és nem volt miből merítenie.

Eddig a céljai hajtották. Karrier, lakás, házasság, gyerek, utazás. Minden ment a jól beprogramozott életterv szerint. De most úgy érzi, már mindene megvan. Nem akar magasabb pozíciót, nem kell nagyobb autó, nem akar nagyobb házat és nem szeretne újabb egzotikus utazást. Már egyik sem lelkesíti. Luxus problémák, hát persze. Tudja ő. Ettől még nyomorúságosabb az egész. Hogyan mesélje el bárkinek is, hogy jó dolgában nem tud mit kezdeni magával. Itt vergődik a Maslow-i piramis csúcsán. Kétségbeesett, magányos, életunt, erőtlen.

Az én adventi vásárom

Bécsben jártam a hétvégén, inkább azért, hogy kiránduljak, mint hogy a karácsonyi vásárokat nézegessem, de azért nem kerültem ki őket. Na meg persze azért is, hogy megvegyem saját magamnak a karácsonyi ajándékokat, mert hogy én ezt már évek óta így csinálom. Biztos, ami biztos. ;-)

Telis-tele volt a napunk vicces pillanatokkal, és éppen olyan felhőtlenre sikerült, mint az aznapi verőfényes napsütéses időjárás.

Elmentünk a Schönbrunni kastélyba, ahol a beengedő automatánál az őr folyamatosan röhögött rajtunk: időhöz kötött volt a jegyünk alapján a belépésünk, de a nagy tömeg miatt többször is próbálkoztunk, hátha bejutunk hamarabb, vagy legalábbis nem csúszunk ki az érvényességi időből. Az elektronikus ellenőrző rendszer azonban nem ismer kegyelmet, így kedvesen, de határozottan mind a négy alkalommal félreállított minket. A végén, amikor tényleg átengedett az automata, nem győzte ismételgetni, hogy „I’m very glad, I’m very glad”.

Lélektapasz

A pszichológusok (és jóakaratú közelállók) gyakori kifejezése az „elengedés”. Engedd el! Hagyd ott! Tedd le! Ne foglalkozz már ezzel! Ami már felesleges, hagyjuk elmenni! Manapság már divatos pesti szleng kifejezés is lett (megfelelő csökkenő hangmagassággal kiejtve): „engedjük el ezt a dolgot…”

Sokat gondolkodtam ezen – s mostanában (mivel az élet-sors-Jóisten rákényszerített) többet próbálom „gyakorolni” az elengedést. Aktív vagy passzív – folyamat? Cselekvés vagy történés? Lehet akarattal, erővel, fogat összeszorítva elengedni?

Szerintem az elengedés nem egy aktus, tett, akarat megnyilvánulása, hanem tulajdonképpen történés, valaminek az eredménye. Elengedődés inkább. Megválunk tőle. Amikor megérik rá a helyzet, bennünk az érzéseink, megtörténik valami átalakulás. Elmúlik. Múlttá válik. A fa sem rázogatja le magáról erővel, akarattal a leveleket, érett gyümölcsöket, virágok a szirmaikat, hanem egyszercsak leválnak róla. Elengedik egymást. Petőfi is tudott erről valamit Jancsi és Iluskája búcsújakor: „Elváltak egymástól, mint ágtól a levél.”

A Mester és Margarita és az illuminált fickó

Kiderült, hogy a lányomnak kötelező olvasmány lesz idén a Mester és Margarita. Jómagam nemrégiben olvastam a könyvet, hisz az én időmben ez még igen távol állt a kötelezőségtől. Láttam a belőle készült, a regényt hűen követő orosz sorozatot is. Véletlenül szúrtam ki, hogy a Vígszínház műsorán szerepel a darab. Nosza, vettem 5 jegyet a karzatra, a teljes családnak és a lányom egy osztálytársnőjének, hátha nagyobb kedvvel látnak majd neki a regénynek. 

Nehezen találtunk parkolót, épp csak, hogy beestünk a nézőtérre 7 előtt. A karzaton nem ültek sokan. Elfoglaltuk a helyünket és a nagy sietség után megpihenve próbáltunk ráhangolódni a ránk váró előadásra. Ekkor jelent meg a színen a vicces fiatalember. Jól öltözötten, öltönyben, nyakkendősen, a kezében egy jó nagy pereccel jelent meg a karzat lépcsőjén. Furcsán szögletes mozgására figyeltünk föl. Tétován álldogált, keresve a helyét, majd leült nem sokkal előttünk találomra egy üres székre (volt belőle választék). Már ment az előadás egy ideje, mikor észrevettük, hogy befejezte a perecevést és fészkelődve egyre lejjebb csúszik az ülésen.  Elaludt. Most már biztosra vettük, hogy részeg.